Latinovits-Bujtor játékszín

Veszprém - Megnyitotta kapuit a felújított játékszín, ami Latinovits-Bujtor nevét viselhetné.

Balla Emőke

 Stúdiószínház 1977 óta működik a Petőfi Színházban, a játékszín jelenlegi helyére, a színészház épületébe 1988-ban költözött. A másfél évig zárva tartó kamaraszínházban a munkálatok július elején kezdődtek, augusztus közepén fejeződtek be. A kis színházban belső átalakítást végeztek, az idei évadban a büfé felől lehet bemenni. A játékszín nyolcvan férőhelyes, a színház a Balaton Bútorgyártól nyolcvan Rotonda típusú széket vásárolt, a műhelyház saját kivitelezésben új emelvényt készített. A felújítás költsége 7 millió forint - 3,2 millió forintba kerültek az építészeti-, 2 millió forintba a színházi világítás- és a hangosítástechnikai fejlesztések, a székekeket 1,8 millió forintért vásárolták, tájékoztatott Lőrincz Csaba, a színház műszaki vezetője.

A hétfő délutáni megnyitón - ahol megjelent Bujtor István felesége, Judit, leánya, Anna, fia, Balázs és testvére, Frenreisz Károly - Talabér Márta, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében arról beszélt: büszkék vagyunk arra, hogy Latinovits Zoltánt magunkénak tudhattuk, de arra is, hogy Bujtor István szűk két esztendeig velünk volt. Bujtor, a színház jó gazdájaként meg tudta teremteni a forrásokat, lehetővé tette, hogy a játékszín megnyílhasson.

Eperjes Károly, a Petőfi Színház művészeti tanácsadója azt mondta: úgy döntöttek, kezdeményezik, hogy a játékszín a Latinovits-Bujtor nevet viselje - természetesen ezt a megyei önkormányzat közgyűlésének is jóvá kell hagynia.

A folyosó falát egyelőre Latinovits fényképek díszítik, egy későbbi alkalommal Latinovits-Bujtor közös kiállítás nyílhatna; a játékszín falán pedig Latinovits mellé egy Bujtor bronz plakettet is szeretnének elhelyezni. A játékszíni évad vendégelőadásokkal kezdődik, pénteken A pulóvergyűjtő előadás látható, Gáspár Sándorral és Kerekes Évával.

A megnyitón Kőrösi Csaba színművész Latinovits Ködszurkáló című művéből olvasott fel részleteket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!