Cozma-ügy - Nem nevezik meg a tetteseket

Veszprém - A rendőrség tudja, kik ölték meg Marian Cozmát február 8-án. A neveket a Naplónak nyilatkozó Derzsy Péter alezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója két hete nem árulta el, mint ahogy az ügyben megszólaló főnyomozó, Pogány Péter sem említett neveket a Magyar Nemzetnek.

Halmos György

A bűnügyi igazgató arról beszélt, hogy bizonyítani tudják: az öttagú csoportból ki követte el a végzetes szúrást, ki volt a másik két ember aki segített neki. A rendőrség az emberöléssel három személyt gyanúsít: R. Sándort, N. Győzőt és Sz. Ivánt - erősítette meg a korábbi információkat Váradi Piroska, a megyei főkapitányság szóvivője. A rendőrség bizonyítani tudja, hogy ki szúrta meg Marian Cozmát, illetőleg Ivan Pesicset, a horvát válogatott és az MKB Veszprém kézilabdázóját.

Tisztázták, hogy milyen elhatározásból érkezett a népes, mintegy 25 tagú társaság a veszprémi Patrióta lokálba. A nyomozás adatai alapján egyértelműen kizárható a szerelemféltéssel, leszámolással, valamint a védelmi pénz szedésével kapcsolatos variációk. A diszkóban a nagy tömegben egy spontán kialakult lökdösődés fajult verekedéssé, majd következett be a tragédia. A rendőrség azt is többször nyilvánosságra hozta, hogy Cozmát a diszkóban már vesén szúrták. Az utcára menekülő sportolót R. Sándor és három társa körülvette, majd egyikük szíven szúrta a védekező fiatalembert.

A rendőrség korábban arról is tájékoztatott már, hogy a többségében enyingiekből álló társasághoz két veszprémi férfi is tartozott, B. Tamás és B. Csaba, s a nyomozás adatai alapján az ő ötletük volt, hogy a veszprémi Patrióta lokálba menjenek szórakozni - közölte Váradi Piroska.

Marian Cozmát február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársai  Zarko Sesum  és Ivan Pesics  életveszélyes sérüléseket szenvedtek, megműtötték őket és hosszabb időn át kórházi kezelésre szorultak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!