Balesetveszélyes utcák Ajkán - Folyamatosan kátyúznak

Ajka - Lapunk segítségét kérte Molnár Anita, aki nehezményezte, hogy utcájuk burkolata évek óta egyre rosszabb állapotban van.

Kiss Nikolett

- A Nefelejcs utca még a nyolcvanas években épült, azóta csak kisebb foltozgatások voltak rajta - tudtuk meg Anita édesapjától, Molnár Györgytől. 
 
- Nemcsak minket zavar, az egész utca szenved tőle, hogy egyre több a mély kátyú. Eleinte még a nagyobb esők után visszalapátoltam a gödrökbe az aszfalttörmeléket, de azt az autók folyton kicsapják, a gödrök egyre mélyebbek, úgyhogy ma már ez sem segít. 


Molnár György és az utcában lakó szomszédai is úgy vélik, tarthatatlan a Nefelejcs utca állapota a sok kátyú miatt
 (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)


Bosszantó, hogy nem tudják kikerülni emiatt egymást az autók, a kerékpárosok számára pedig különösen balesetveszélyes, ha nem veszik észre időben a kátyút. 

Esőben megtelnek vízzel a gödrök, aki nem ismerős erre, az nem tudja, milyen mélyek valójában - mutatja a helyszínen az ötcentis, máshol mélyebb kátyúkat Molnár György, aki maga is gyakran kerékpározik. 

Hozzáteszi, hogy az utcából leágazó kisebb utak állapota jó, sőt, a Nefelejcs utca egy részének javítása is elkészült a közelmúltban, nem érti azonban, hogy miért állt le a munka. Úgy gondolja, az utca rossz szakasza is megérdemelné a felújítást, de már nemcsak kátyúzni kellene, hanem teljes szélességben aszfaltozni. 

 - A városvezetés többször is bejárta ezt a szakaszt, már az előző ciklusban is voltak itt, de ez a kétszáz méteres rész még nem készült el, egyre rosszabb. Egykor sok autóbusz járt erre, de most is nagy a forgalom, érthető, hogy harminc év alatt tönkrement - mondja Molnár György. 

A problémával megkerestük a polgármesteri hivatal illetékesét is. Az Építési és városgazdálkodási iroda vezetője, Horváth Béla lapunknak elmondta, hogy tavasz óta folyamatopsan kátyúznak az egész városban. 

Rengeteg a feladat, vannak a Nefelejcs utcánál rosszabb állapotban levő területek is, de rövidesen, heteken belül eljutnak oda. Egyébként a város idén tízmilliós nagyságrendű összeget költ kátyúzásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!