Wass Albertra emlékeztek

<b>Verőce</b> - A Verőcei Polgári Kör meghívására Várpalota képviseletében a településen járt <em>Helt Tamás</em> önkormányzati képviselő, valamint a Palotai Turul Társaság négy tagja.

Szabó Péter Dániel

A történet előzménye, hogy Várpalota város önkormányzata 2008 tavaszán a Palotai Turul Társaság kezdeményezésére hozta létre a Wass Albert emlékparkot. 

Az író születésének 101. évfordulója alkalmából a közelmúltban nagyszabású, kétnapos megemlékezést tartottak a Pest megyei Verőcén, ahol 2005 decemberében először állítottak szobrot Wass Albert tiszteletére. Ennek alkalmából hívták meg azoknak a településeknek a képviselőit, ahol szintén emlékhellyel tisztelegnek az erdélyi író emléke előtt. 
 
A nagy hidegben tartott rendezvény egyik csúcspontja a koszorúzással egybekötött megemlékező műsor volt, ahol a város képviseletében megjelent a várpalotai küldöttség is. 

A mintegy tíz koszorúzó között volt Helt Tamás képviselő és Lukács Péter, a Palotai Turul Társaság elnöke is, akik Várpalota feliratú szalaggal ellátott koszorút helyeztek el a tiszteletadás jeleként.

A kétnapos találkozó része volt egy jótékony célú emléktúra is, ahol a résztvevők 44, 28, 20 és 18 kilométeres távok között választhatnak. 

A nevezési díjakból befolyó összeget a szervezők a Kallós Zoltán Alapítvány javára ajánlják föl, melynek székhelye az erdélyi Válaszút, Wass Albert szülőfaluja. Az alapítvány oktatási, kulturális és szociális tevékenységet végez, ezenkívül gondozza alapítója népművészeti gyűjteményét is.
 
 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!