Nagy terveik vannak - Nem csak csimpánzok, dzseládák is gazdagítják az állatkertet

<b>Veszprém</b> - Nagy tervekkel vág neki a Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark az idei esztendőnek is. A csimpánzház mellett dzseláda tenyészcsapat gazdagítja a kínálatot, és rendbe hozzák a nagytavat is.

Németh F. Bernadett

Idén az állatkert történetének legnagyobb beruházására kerül sor: a csimpánzházat tavasszal át kell adni, addig meg kell történnie a próbaüzemnek, aztán be kell szoktatni az állatokat, hogy a főszezon előtt megnyithassa kapuit a Csimpánzvilág a nagyközönség előtt is. 

Aztán következik a kölyökdzsungel című projket, valamint a Böbe majom tanodája, az oktató- és kiálítóház. Ősszel pedig el kell indulnia az Afria-ház kivitelezésének. 

A nagy, több mint négyszázmillió forintos projket levezénylése mellett másra is lesz ideje az állatkert munkatársainak: tervbe vették és valószínűleg sikerre viszik, hogy dzseláda majom tenyészcsapatot hoznak Veszprémbe. 

Új helyre költöztetik a hiúzt és az axisokat. Szeretnék, ha lenne energiájuk, pénzügyi forrásuk a nagytó rekonstrukciójára. Egy KEOP-os pályázat segítségével az egész intézmény energiafelhasználását korszerűsítenék, környezetbaráttá tennék. Tudományos együttműködést terveznek a Pannon és kaposvári egyetemmel. 

A kastélyok és kertek program miatt az állatkert parkolóinak száma radikálisan csökkeni fog. További részletek a szombati Naplóban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!