Nincs még vége

2021.03.17. 07:30

Megrázó dolgokat árult el Zacher Gábor

A toxikológus azt is elmondta, mikor tetőzhet a harmadik hullám.

Forrás: YouTube/Metropol

A koronavírus teljesen új kihívás elé állította az egészségügyet az elmúlt évben. Amikor pedig már azt hittük, hogy végre fellélegezhetünk, beköszöntött a harmadik hullám, ami minden eddiginél intenzívebb. A toxikológus, sürgősségi szakorvos szerint az orvosok és az ápolók mindent megtesznek, de a korlátozások feloldásához a fegyelmezett magatartás is elengedhetetlen – írja a Metropol.

„Egyre komolyabb logisztikát igényel, hogy kit hova vigyünk.”

– Nem arról van szó, hogy korábban ne találkoztunk volna légzési elégtelennel vagy súlyos sérülttel, de most olyan sok a beteg, mintha minden nap egy tömegbaleset történne. Máskor csak ritkán történik olyan eset, amelyben egyszerre száz ember sérül meg. Most viszont napról napra jelenik meg annyi páciens, amely baromira megterheli az egészségügyi ellátórendszert. Ezt a saját szememmel is láttam mentőzés közben, bizony voltak olyan kórházak, ahol már az utolsó ágyakat csíptük el az általunk szállított betegeknek. Félreértés ne essék, vannak még szabad ágyak Magyarországon, de egyre komolyabb logisztikát igényel, hogy kit hova vigyünk – árulta el dr Zacher.

„Most össze kell szorítani a fogunkat”

Míg az első és a második hullám idején főként az idősek betegedtek meg, most javarészt a fiatalok vannak nagy veszélyben. Közülük is többen kerülnek lélegeztetőgépre, ami ha így folytatódik, még komoly gondokhoz vezethet.

– Több mint 1000 lélegeztetett beteg van ma Magyarországon, és a rendszer 1000 környékéig tud jól teljesíteni. Sajnos van rá esély, hogy elérjük a maximális kihasználtságot, persze ez attól is függ, hogy milyen arányban tudjuk a betegeket a gépekről levenni. Bízunk benne, hogy a fiatalokat nagyobb számban, de a 60 év feletti elhízott, krónikus betegeknél például 80 százalékos az elhalálozás. Most össze kell szorítanunk a fogunkat, és túlórázni bármennyit a fertőzöttek érdekében. Nem hagyhatjuk, hogy a vírus legyűrjön bennünket – mondta a szakember a Metropolnak.

Március végén tetőzhet a harmadik hullám

Zacher Gábor szerint, hogy meddig tarthat ez az őrült hajsza, az nagyban függ a korlátozó intézkedések betartásától és a beadott oltások számától.

– Az előzetes számítások szerint március 24-én, épp a névnapomon tetőzhet a harmadik hullám, és csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz egy újabb mutáció, ami a negyedik hullám bekövetkezéséhez vezethet – jelentette ki a toxikológus a lapnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!