Bulivan

2014.10.23. 06:15

Illés-dalok a Veszprém Arénában

Veszprém - Megalakulásának 50. évfordulója alkalmából nagykoncertet ad december 13-án a Veszprém Arénában az Illés zenekar.

Szabó Péter Dániel

A Napló idén ötödször szervez karácsony előtti nagykoncertet, Presser Gábor, Demjén Ferenc, a Republic és az Edda után idén is különleges zenei csemegével kedveskedünk olvasóinknak, hiszen december 13-án a legendás Illés-slágerek csendülnek fel a Veszprém Arénában. Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs lesz a főszereplője a minden bizonnyal emlékezetes beatünnepnek, de ott lesznek a színpadon mai követőik is.

Az Illés 1964 decemberében alakult, és azóta is a magyar rocktörténelem legjelentősebb és legismertebb együttese. Bródy János, Illés Lajos, Pásztory Zoltán, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs közös pályafutása során csaknem 100 dalt írt, amelyeknek mindegyike sláger lett. Illés Lajost és Pásztory Zoltánt sajnos hamar elvesztette a csapat, a többiek azonban örömmel állnak színpadra idén is, az 50. évfordulón. Az együttes három egykori tagja feladatának tekinti, hogy emlékművüket átadják a fiatal generációnak. Erre kiváló lehetőség lesz a veszprémi élő koncert, ahol több generáció táncolhat majd együtt a jól ismert slágerekre.

A Szörényi Bródy Szörényi hármas fiatal előadókkal és feltörekvő csapatokkal kiegészült produkciója tehát kiváló kikapcsolódásnak ígérkezik december 13-án a Veszprém Arénában. A jegyek már megvásárolhatók ügyfélszolgálati irodáinkban, a tikettekhez megyekártyával rendelkező olvasóink kedvezményes áron juthatnak hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!