Borzavár

2015.03.10. 12:50

Visszacsábítja a fiatalokat Borzavár

Borzavár - Letelepedési és óvodáztatási támogatással igyekszik az önkormányzat vonzóvá tenni a települést a fiatal családok számára. Akik házat vásárolnak a faluban, fél millió forintot kapnak a vételárhoz.

Kutasi Zsófia

Többen a jó levegőt és a nyugalmat keresve költöznek a faluba. Dócziné Belecz Ágnes polgármester szerint Borzavár nagy előnye, hogy rendkívül szép és tiszta természeti környezet veszi körül. Hátrányt jelent viszont, hogy kevés a munkalehetőség, ezért az aktív korúak többségének ingáznia kell.

Ezért a hétszázötven lelkes Borzaváron is jellemző, hogy öregszik a falu népessége, sok ház üresen áll. A képviselőtestület a folyamat megállítása és visszafordítása érdekében több intézkedést is hozott.

A borzavári faluközpont

A legjelentősebb döntésként értékelte polgármester azt, hogy letelepedési támogatásról döntöttek. Ennek értelmében azoknak, akik Borzaváron házat vásárolnak, az önkormányzat a vételárhoz az ingatlan értékétől függetlenül félmillió forintot biztosít. Ez a negyven év alatti és tizennégy év alatti gyermeket nevelő szülőkre vonatkozik.

A támogatáshoz szükséges forrást a költségvetésből fedezik.

-  2010-ben egy csődközeli önkormányzatot vettünk át, emiatt az adósságkonszolidációból is részt kaptunk. Az első ciklus első két évében a pénzügyi helyzet stabilizálása volt a fő feladat. A második két évben tiszta lappal tudtunk indulni és beruházásokat is meg tudtunk valósítani - fogalmazott Dócziné Belecz Ágnes, aki 2010 óta polgármester. Mint mondta, 2014 év végére az ötfős képviselő testület munkájának is köszönhetően a 2015-ös költségvetésbe közel tizenkét millió forint megtakarítást tudtak beépíteni.

Dócziné Belecz Ágnes polgármester

A polgármester ezt jelentős lépésként értékeli, úgy véli, mindezek után tudnak aktívan dolgozni és megvalósítani olyan fejlesztéseket, melyek növelik a Borzaváron élők komfortérzetét és még vonzóbbá teszik a falut a letelepedni vágyó családok számára is.

Dócziné Belecz Ágnes kiemelte, az óvodába jelenleg nyolc gyermek jár, ami nagyon kevés, ezért a működés fenntartásához a forrásokat az önkormányzatnak az állami normatíván felül idén hétmillió forinttal kell kipótolnia. Ezért szintén döntést hoztak arról, hogy évente két alkalommal harmincezer forintot biztosítanak az óvodás gyermekek szülei számára. Az önkormányzat célja, hogy helyben tartsa a gyerekeket és segítséget nyújtson a szülők számára. A polgármester bízik abban, hogy a letelepedési és az óvodáztatási támogatás együttesen hozzájárul Borzavár fellendítéséhez.

- Sok elképzelésünk van, a pályázatokat folyamatosan figyeljük és előre dolgozunk. Szeretnénk pályázni többek között a közvilágítás, a járdák, utak felújítására - mondta a polgármester.

Az elmúlt években új játszóteret építettek, felújították a ravatalozót és több buszmegállót. Az egyház pályázati forrásból felújította a templomot. Példaértékű kezdeményezésként a település fennállásának kettőszázötvenedik évfordulója alkalmából a helyiek és az eltelepült hazai és külföldi lakosok kétmillió kétszázezer forint adománnyal támogatták a templom belső tereinek felújítását.

A hagyományos programok között szintén jelentős a jótékonysági bál, melynek bevételét idén a focipálya felújítására ajánlják fel. De költötték már gyereknapra, idősnapra valamaint játszótéri elemekre is.

Wolf Zoltánt a jó levegő és a nyugalom vonzotta a bakonyi faluba

Néhány hónapja költözött a családjával a faluba Fülöpné Lennert Beatrix. A két gyermekes anyuka jelenleg gyesen van, korábban lovászként dolgozott. Mint mondta, nagyon jó választás volt számukra Borzavár, a hely nyugodt, jó levegő van. Az itteniek kedvesek, közvetlenek van játszótér és óvoda, a falu folyamatosan megújul. A természetkedvelő családnak sokat számít, hogy a tehenészetből tudnak tejet hozni.

Wolf Zoltán hat éve lakik Borzaváron, őt is a jó levegő és a nyugalom vonzotta a bakonyi faluba.

- Jó a szomszédság, szép és nyugodt a hely - összegezte véleményét Borzavárról, ő sem bánta meg, hogy ide költözött.




Címkék#Borzavár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!