Borosta

2014.06.04. 10:01

Pályatársakkal ünnepelte születésnapját Lala

Lányi Lala, a Kozmix alapítója barátokkal és pályatársakkal ünnepelte születésnapját az A38 hajón. Meglepő produkciókkal, ősbemutatókkal tették varázslatossá az estét.

Nagy Imre

Lányi Lala, Benkő László és Menczel

Kihagyhatatlan Kozmix-slágerekkel indult a program, melynek egyik legfelemelőbb és legmeghatóbb része volt, amikor Benkő Lászlóval, az Omega billentyűsével közösen játszották el a Gyöngyhajú lány című örökbecsű slágert. A közönség is meghatódva, percekig vastapssal köszönte meg a rock-óriásnak a fellépést. Ezek után Baby Gabival közös duett az Őrült szerelem következett, amely a mai napig is hatalmas sláger. Újabb utazás, kicsit másfele, egy másik földrészre Amerikába, New Yorkba , ahol Dobrády Ákos tölti szabadságát, és egy kisebb csodával mégis a születésnap részesévé vált. Sikerült őt elérni, és a technika segítségével képben és hangban is ott volt a hajón.

A nagy barátok Kefir, Csordás Tibor következtek, akikkel jelenleg is a Crossover Symphonic Live koncertsorozattal járják az országot. A Groovehouse is fellépett, Judy vagányságával ismét elkápráztatta a szépszámú közönséget.

Az ünneplés második felében egy ismerős arc lépett a színpadra. Fábián Tibor (az ex-Bonanza Banzai menedzsere), aki szokásos visszafogottságával szeretetteljesen konferálta fel az új zenei produkciót, a Respect-et. Hatalmas rajongás közepette lépett ismét a pódiumra több év kihagyás után Menczel Gábor, a Bonanza Banzai egyik alapítója és Lányi Lala. Ahogy Lala mondta felvezetőjében:

- Hosszú út vezetett a hódmezővásárhelyi álmoktól az első igazi sikerekig. Ami azután következett, az viszont minden álmomat felülmúlta. 19 éve indult útjára életem legnagyobb kalandja, amely számtalan élményt, örömöt, olykor pedig csalódást hozott. Egy olyan évszám, mint a negyven év, kiváló alkalom, hogy felelevenítődjék egy picit a múlt. Jó, ha van mire és kikre emlékezni, hiszen az úton sosem jártam igazán egyedül, mindig voltak barátok, segítők. Ezen az estén szeretném mindazokat magamhoz ölelni, akikre számíthattam, akikre számíthatok és azokat is, akikkel együtt értünk el szép sikereket. Itt és most 25 éves gyermekkori álmom válik valóra... A közelmúltban úgy döntöttem, hogy a 40. születésnapomra megengedem magamnak mindazt, amire korábban nem volt lehetőségem. Így jöhetett létre egy régi-új örömzenés formáció, a Respect, melyet Menczel Gábor barátommal hoztunk létre. Ezzel szeretné(n)k tisztelegni egy zeneileg legendás kor és műfaj előtt, új és régi dalokkal egyaránt. A negyvenedik év, mától egy új élet, pontosabban a 4.0, amely azt jelenti számomra, hogy engedem új szakaszba lépni az életemet - fogalmazott Lala.

A várakozással teli percek után fergeteges sikert aratott a Respect három vadonatúj dala. A Respect legközelebb a nagyközönségnek Szegeden, a Dejavu Fesztiválon mutatkozik be, június 5-én, azaz éppen ma.

Zárásként Dj Dominique hangolta a partyra a közönséget, akik hajnalig óriási hangulatban, együtt ünnepelték Lányi Lala 40. születésnapját.

 

Címkék#kozmix#Lala

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!