Borosta

2016.03.29. 15:44

Balatoni repülők - A pilóták csak egy óriási jéghegy csúcsai

Balatonarács – A nyugalmazott altábornagy a honi légierők főparancsnoka és 1999-ig aktív pilóta volt. Erről a foglalkozásról, valamint balatonarácsi és -füredi elődeiről és társairól tartott előadást a településen.

Balogh Ákos

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezen a gyönyörű tavaszi napon, ahelyett, hogy az unokákkal a parton bóklásznának, itt vannak és meghallgatják, amit a füredi és arácsi repülő emberekről szeretnék elmondani – kezdett bele előadásába Kositzky Attila nyugalmazott altábornagy. Mindenekelőtt néhány gondolatot kívánt tisztázni közönségével: – A repülők egy gyűjtőfogalom, amit én úgy próbáltam összehozni, hogy pilóta, műszakiak, logisztika, irányítók tartoznak ide. Kék ruhát hordanak, de a pilótát csak egy hajózójelvény különbözteti meg a többiektől – mondta Kositzky Attila, majd hozzátette, egy jól képzett csapatról van szó, melyből sokan csak a pilótákat, a jéghegy csúcsait látják.


Mint mondta, előző könyvei után több volt társa is megkérdezte, mikor ír végre a bajtársakról és az egész repülőstársadalomról. Bevallotta, ez az előadás igazából egy különleges könyvbemutató is lehetne, hiszen belekezdett a könyvbe, melynek fejezetei közül egyet a balatonfüredi és balatonarácsi repülőknek szentel, míg egy másikba a bajtársaikról szól, ide csempészte bele az egyéb területek embereit, például repülőorvos, műszaki oktató, pilótaoktató és még sokan mások, de az első világháború után fennmaradt titkos légierő hátterét és tevékenységét is bemutatta közönségének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!