Borosta

2014.05.21. 11:40

Az ajánlások alapján Juhász Bálint a legjobb ifjú sajtós

A másodéves egyetemista, Juhász Bálint érdemelte ki a Diákújságírók Országos Egyesülete Ifjúsági Sajtódíját, amelyet a napokban vehetett át.

Tóth B. Zsuzsa

Bálint középiskolai tanulmányait az ajkai Bródy Imre Gimnáziumban végezte el. Kiskora óta rajong a rádiózásért. A vörösiszap-katasztrófát követően az ő kezdeményezésére indították el a Közös Hullámhossz Hírszolgálat elnevezésű ideiglenes rádióállomást, mely a katasztrófa által érintett települések lakóinak nyújtott hiteles és korrekt tájékoztatást.

Bálint korábban, 2011-ben és 2012-ben már megkapta az egyesülettől az év diákrádiósa szakmai díjat is, videóújságírás kategóriában tavaly második lett. Most húsz évesen a tavalyi év legtehetségesebb médiásaként, az elmúlt években tett sajtós munkájáért érdemelte ki az elismerést, amelyet 1997 óta évente egy fiatal vehet át. Bálint annak bizonyságaként érdemelte ki, hogy fiatal kora ellenére is helye van a médiában. A díjjal bizalmat szavaztak neki, annál is inkább, hiszen az elismerést mindig ajánlások alapján ítélik oda.

A kitüntetett Juhász Bálint a Best Rádió budapesti stúdiójában (Fotó: Archív)

A fiatal rádiós főszerkesztő dr. Balázs Gézától az ELTE magyar tanszékének vezetőjétől, magyar nyelv kutató rádiós műsorvezetőtől és Szayly Józseftől, a Magyar Rádió korábbi alelnökétől, a DUE alelnökétől vehette át a díjat. Immár öt éve, hogy megalapította az ajkai Best Rádiót, amely évek óta internetes rádióként üzemel, sőt Ajkán frekvencián is szólt. Fiatalokkal együtt készítenek riportokat, interjúkat, akiket ő tanít be. A Best Rádió műsorai a fővárosi egyetemi hallgatók körében is népszerűek. Közben a szolnoki helyi rádióban övé az egyik leghallgatottabb sáv, napi öt órás műsorában a slágereket riportokkal, információkkal, programajánlatokkal szakítja meg. Júniustól a Best Rádióban egy új magazinműsora lesz, már most készül rá. Közben persze az Óbudai Egyetem másodéveseként gazdálkodási mérnöknek készül. Nyáron idén is ott lesz rádiósként a fesztiválokon, strandos programokon, élőben jelentkezik az ország különböző helyszíneiről. Erről az oldaláról is ismerhetjük, ahogy az egyik kereskedelmi televízió híradójának riportereként ugyancsak, hiszen abból a munkából szintén kivette a részét fél éven át. Helyi rádióknak segít tanácsadóként, magazinok címlapinterjúinak szerzője, a marketing és reklámszakmába is belekóstolt. Lapunknál évek óta külső munkatársként dolgozik, szorgalma, rátermettsége megmutatkozott a vörösiszapkatasztrófa idején, amikor például egyedüli médiásként élőben tudósított az éjszakai kitelepítésről. Képeit a nemzetközi sajtó is átvette. Bálint nem felejtette el, hogy honnan jött: tervei közt szerepel visszatérni a megyei médiába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!