2018.03.22. 16:50
Carpathian Couriers Race – Az utánpótlás fontos eseménye
Tavaly a Veszprém-Pápa szakasszal zárult, az idén viszont ezzel az etappal indul a Carpathian Couriers Race (CCR) 2018-as U23-as országúti kerékpáros versenye.
Tavaly a Veszprém-Pápa etappal zárult a verseny, az idén ez a szakasz nyitja meg a viadalt Fotó: Pesthy Márton / Napló
A Kárpáti Futárok elnevezésű viadalt az idén már 35. alkalommal rendezik meg, ötödször tartanak magyarországi futamot is.
A CCR sajtótájékoztatóján Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, a lengyel Tarnow városával 2012-ben lépett testvérvárosi kapcsolatba a királynék városa, két évre rá pedig csatlakozott a nagy múltú bringás viadalhoz.
Tarnow polgármestere, Roman Ciepiela felidézte, miért is kapta a Kárpáti Futárok nevet a megméretés.
Eszerint a fasiszta megszállás alatt az emberek a földalatti mozgalomból értesültek a háború híreiről, s a futárok segítségével jöttek, mentek a hírek a két ország között.
- Május 3-a nemzeti ünnep Lengyelországban, ekkor született meg Közép-Európa első szabad alkotmánya 1791-ben. Az idén a lengyel, magyar és szlovák együttműködést erősítő CCR befutóját is erre a napra időzítettük – összegzett a városvezető.
A tarnowi városfejlesztésért felelős irodavezető, Rafal Koscien arról számolt be, az idei CCR 944 kilométert ölel fel, hat szakaszból áll majd. Az első etap a Veszprém és Pápa közti 150 kilométeres táv lesz. A versenyre 120 induló nevezett, többek között hat lengyel és két magyar csapat is regisztrált.
- A CCR a legnagyobb U23-as amatőr országúti kerékpáros erőpróba Európában. Remek lehetőség a fiataloknak, hogy megmutassák magukat a profi együtteseknek. Akik itt a legjobbak között szerepelnek, azok előbb-utóbb feltűnnek majd valamelyik profi gárdában is. Az idei évadban húszezer euró lesz az összdíjazás, de elmondhatom, hogy a résztvevő fiatalok többségét nem a pénzdíj, sokkal inkább a kiugrási lehetőség motiválja – fogalmazott az irodavezető.
Áldozó Tamás, Pápa polgármestere elmondta, testvérvárosuk Gorlice hatvan kilométerre fekszik Tarnowtól és mivel minden májusban együtt ünnepelnek lengyel barátaikkal, számíthatnak a pápai delegációra a befutónál.
A Carpathian Couriers Race 2018 április 28-án rajol el Veszprémből az Óváros térről 10 órakor. A Nagyvázsony-Pula-Öcs-Nyirád- Tapolca-Kapolcs-Pula-Öcs- Nyirád-Devecser-Noszlop- Pápakovácsi-Pápa útvonalon haladva mintegy 150 kilométer vár a kerékpárosokra.
A célbaérkezés várható időpontja a pápai Főtéren 14 óra körül lesz.
Ezt követően Szlovákiában Trstenában folytatódik a viadal, és ahogy említettük, a futam befutója május 3-án Tarnowban lesz.