Belföld

2011.08.27. 05:42

Nem csupán szépek, drágák is a tankönyvek

Már csak pár napig pihenhetnek a diákok, élvezhetik a jó időt, és véget ér a csaknem két és fél hónapos nyári vakáció. A tanévkezdés idén is több tízezer forintba kerülhet a családoknak, változás ugyanakkor, hogy az ingyenes tankönyvellátásra jogosult tanulók után igényelhető normatív támogatás az előző esztendei tízezer forintról 12 ezer forintra emelkedett.

Munkatársainktól

A héten már majdnem minden iskolában elkezdődött a tankönyvosztás: az igényelt  könyvek számától függően áruk néhány ezer forinttól  akár a több tízezres tételig is terjedhet. Jelentősen nem emelkedett a tankönyvek ára a 2011/2012-es tanévben: a legolcsóbb kiadványért 111 forintot, míg a legdrágábbért 25 ezer forintot kell fizetni. A legrosszabbul a hetedik évfolyamos diákok szülei járnak, ők legalább 11-12 ezer forintos kiadással számolhatnak, és ebbe az összegbe még nem számoltuk bele az iskolatáska, a tanszerek és a tornafelszerelés árát.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) közoktatásért felelős helyettes államtitkára a héten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, árkorláttal akadályozza meg a szaktárca azt, hogy az idén jelentősebben dráguljanak a tankönyvek, a kötelező kerettantervek bevezetésével pedig drasztikusan csökkentik majd a hivatalos tankönyvlistára felkerülő kötetek számát.



Az év eleji kiadások csökkentésében némi segítséget jelent az önkormányzat által nyújtott tankönyvtámogatás.

- A mi iskolánkban a tavalyi évhez képest emelkedett az ingyenes tankönyvcsomagra jogosultak száma, az összes tanuló mintegy harminc százalékának jár - tájékoztatott Kobán László, a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium igazgatóhelyettese, aki a tankönyvárusítást évek óta intézi és felügyeli az iskolában. Az ingyenes tankönyveket itt kölcsönzés formájában oldották meg, vagyis az arra jogosult diákok könyvtári példányokat kapnak, amit tanév végén vissza kell adniuk. Ez tulajdonképpen arra a németországi mintára hajaz, ahol már évek óta működik egyfajta örökléses módszer, amikor az évfolyamok átadják egymásnak a tanszereket az alsóbb évfolyamosoknak.



Az Ipariban a hét közepe óta osztják a tankönyveket. A tanulóknak és szüleiknek nem kell sokat várakozni, mivel egy napon csak egy adott évfolyamnak adják át a tankönyveket, így viszonylag gördülékenyen halad a sor. Szerdai ottjártunkkor éppen a harmadévesek vették át könyveiket, igaz, legtöbben nem kérik a teljes csomagot, csupán néhány könyvet.

Aki ugyanis teheti és igazán előrelátó volt már előző tanév vége felé, az még időben beszerezte nagyobb testvérétől vagy felsőbb évestől a tankönyveket. Ugyanis az előző tanév végén már le kellett adni a megvásárolni kívánt tankönyvek listáját. Így most sok pénzt takaríthat meg és a tanszerre szánt kiadásait is jelentős mértékben csökkentheti.  A tanulók is motiváltabbakká válnak,  hogy vigyázzanak könyveik épségére, a környezettudatos-ságról már nem is beszélve.

Bár néha a tankönyvgyártók sem könnyítik meg a szülők, diákok, de még a tanárok dolgát sem, hiszen évről évre új köteteket adnak ki. Akad példa olyan magyar irodalom szöveggyűjteményre is, amely a korábbi évhez képest csak külsőre, méretre változott, tartalmilag pedig szinte semmit. Ezért olykor joggal okoz fejtörést és bosszúságot a szülőknek, vajon érdemes-e (ismét) megvenni a tartalmában nem, csak küllemében megváltozott munkafüzetet és tankönyvet. Civil tudósítónk, Czeidli József arról tájékoztatta lapunkat, hogy a devecseri  Gárdonyi Géza Általános Iskolában a tankönyvek a hatodik osztályos történelemkönyv kivételével megérkeztek.



- Az önkormányzat nagy terhet vett le  a beiskolázás időszakában a szülők válláról, mivel a gyerekek ingyen kapják a tankönyvcsomagokat - mondta Horváthné Fatalin Zsuzsanna tanárnő, az iskola tankönyvfelelőse.

Fontos megemlíteni, hogy a szülőknek nem kell semmilyen külön kérelmet írniuk a különböző hivatalokhoz, a tankönyvtámogatással kapcsolatban mindent az iskolában intézhetnek. Mindez annak köszönhető, hogy a támogatáshoz járó pénzösszeget az iskolák a fenntartójukon keresztül kapják a költségvetéstől, így valóban valamivel kevesebb adminisztráció hárul a szülőkre.

A költségvetési törvény minden évben meghatározza az egy főre jutó általános támogatás összegét, ami jelenleg tanulónként havi 2400 forint, illetve a kiegészítő támogatás összegét, ami  5400 forint. A normatív támogatásra jogosult többek között a tartósan beteg, valamint a pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott,  a három- vagy többgyermekes családban élő, továbbá a nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult.


A tankönyvek idei átlagárai

Az általános iskola egyes évfolyamainak tankönyvcsomagárai között is jelentős eltérések lehetnek. A legdrágább idén is a hetedikeseké:

1. osztály: 6482 Ft,
2. osztály: 7430 Ft,
3. osztály: 7169 Ft,
4. osztály: 6431 Ft,
5. osztály: 6550 Ft,
6. osztály: 7285 Ft,
7. osztály: 11110 Ft,
8. osztály: 10840 Ft.

Szerintem - Az újságíró véleménye

A nyári szünet utáni első találkozás az osztálytársakkal (ha egyébként közös programot nem szerveztünk) a tankönyvosztásnál volt: megbeszéltük, ki hol nya-ralt és mivel töltötte a szünidejét. A szülők nyilván kevésbé élvezték ezt a helyzetet, pláne az évről évre dráguló csomagok kifizetését. Akinek fiatalabb testvére volt, így jómagam is, igyekeztünk spórolni és vigyázni a könyvekre, munkafüzetekre. Hátha jó lesz még neki is! Nem lett, bármennyire próbáltam óvni. Akadt olyan tankönyv, amely papírminősége miatt inkább salátára hasonlított pár hónap után, mintsem taneszközre. Az államtitkárnak így azt javaslom, a reformokat kezdje itt!

Szausev Xénia
[email protected]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!