Belföld

2010.06.10. 13:26

MSZP: Kósa Lajos hárommilliárd forint kárt okozott Debrecennek

Budapest - Kósa Lajos múlt heti, az államcsődről szóló kijelentésével csak Debrecennek hárommilliárd forint kárt okozott - jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a debreceni szocialisták elnöke.

MTI

Zsíros Zsolt azt mondta, hogy a Fidesz korábbi ígéretei alól csak úgy tudott kibújni, hogy azt hazudták: Magyarországon csőd van.

Szavai szerint Kósa Lajos, Szijjártó Péter és Varga Mihály hazudtak a tényleges gazdasági helyzetről és a "hiteltelenné vált gazdasági vizionáriusoknak" le kellene mondania. Az MTI kérdésére azt felelte, hogy nem akarnak beleszólni a Fidesz belügyeibe, de véleményük szerint Kósa Lajosnak a párt alelnöki posztjáról, míg Varga Mihálynak és Szijjártó Péternek a kormányzati pozíciókból kellene távoznia.

Zsíros Zsolt úgy számolt, hogy a választási kampányban Kósa Lajos körülbelül ötvenmilliárd forintot ígért Debrecennek egy kormányváltás esetére. Közölte, hogy ha ezt lakosságarányosan felszorozzák, akkor az számításaik szerint azt jelenti, hogy országosan 2500 milliárd forintot ígértek.

Emlékeztetett arra, hogy Kósa Lajos 2002-ben futball-stadiont ígért a városnak és tavaly ősszel, miután a DVSC bejutott a Bajnokok Ligájába, ezt az ígéretet Orbán Viktor is megismételte.

Úgy fogalmazott, hogy Debrecenben "befejezetlen torzóként áll" a kamaraszínház, ami hárommilliárd forintjába került a városnak és még további hárommilliárdba kerülne a befejezése.

Kitért arra is, hogy nem fejezték be a hajdúsági megyeszékhelyen a belső körgyűrűt, pedig annak költsége tízmilliárd forint. Hozzátette, hogy a városi strandfürdő helyreállítása is nagyjából tízmilliárd forintba kerülne.

Megjegyezte, hogy Kósa Lajos korábban, egy kormányváltás esetére megígérte, hogy több pénz jut az egészségügyre, az oktatásra és a közszférára.

Hangsúlyozta, most már világosan látszik, hogy az általuk számított ötvenmilliárd forintot semmiképpen nem kaphatja meg a város, mert sem az előző sem a jelenlegi kormánynak nincs mozgástere.

Kitért arra is, hogy a debreceni MSZP frakció kezdeményezi egy rendkívüli közgyűlés összehívását, ahol szeretnék, ha Kósa Lajos elismerné politikai felelősségét abban, hogy milliárdos károkat okozott az embereknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!