2013.07.10. 17:29
Jövőre öt hosszú hétvége lehet
Megjelent a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján az a rendelettervezet, amely a 2014-es ünnepek körüli szabadnapok munkarendjét szabályozza.
Jövőre több ünnepnap is úgy esik, hogy öt hosszú hétvége lehet – a többi között május elsejéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan -, az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni. Az erről szóló rendelet tervezete a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján jelent meg és július 22-ig lehet véleményezni.
A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett rendelettervezet szerint május 2., október 24. (mindkettő pénteki nap) és december 24. szerda lesz pihenőnap. Ez egészül ki a húsvét- és a pünkösdhétfővel (április 21., illetve június 9.), így összesen öt hosszú hétvégével tervezhetnek majd 2014-ben a munkavállalók. A pihenőnapokat természetesen szombatonként – május 10-én, október 18-án és december 13-án – kell ledolgozni.
A tervezet szerint a rendelet kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottak munkarendjére, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatókat, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjét.
Mennyi hosszú hétvége jön még idén? A Pénzcentrum.hu adatai alapján 2013-ban egy olyan ünnep sincs, amely hétvégére esne. Pihenőnapként megkapjuk augusztus 19-ét (hétfő), december 24-ét (kedd) és 27-ét (péntek), így a karácsony idén hatnapos lesz. Cserébe viszont dolgozni kell augusztus 24-én, szombaton. Munkanap lesz december 7-én és december 21-én, mindkettő szombat.
Az ünnepek és a hozzájuk kapcsolódó hosszú hétvégék a belföldi turizmusban fontos szerepet játszanak. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint a megkérdezettek egyharmada legszívesebben augusztus 20. alkalmával, a harmada húsvétkor, negyede pünkösdkor utazik. Ezen kívül népszerű még az október 23-ához kapcsolódó hosszú hétvége és a szilveszteri időszak is.