Balatonudvari

2017.09.05. 17:55

Szezonzáró halászléfőzés és strandbuli Balatonudvariban

Több mint tíz éve hagyomány a településen, hogy a nyári szezont halászléfőző versennyel fejezik be.

Sági Ági

Idén 24 csapat nevezett be a gasztronómiai versenybe, zömében hagyományos passzírozott halászlét készítettek, de volt pár bajai típusú halászlé is. A versenyen a zsűri a Cserbenhagyottak nevű csapat halászléjét találta a legjobbnak.

A reggel gyerek és felnőtt horgászversennyel indult, délelőtt a főzőverseny tartott. Egész nap voltak gyermekprogramok, és gyermekfoglalkozások.

A szervező önkormányzat kérésére a település halászléjét az Őszirózsa Nyugdíjas Club készítette, a faluba érkező vendégek ezt is megkóstolhatták
Fotó: Sági Ági

Délután a Brass Rézfúvós együttes showja és Hatás Andrea műsora szórakoztatta a közönséget. A rendezvény strandbulival végződött, ahol az Amigo zenekar játszott.

Balatonudvari védőszentje Szent Márton, legközelebb ezért Márton-nap környékén november 11-én tartanak majd búcsút, és a karácsonyra adventi programokkal készülnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!