Balatonkenese

2015.04.14. 18:58

Film a koronáról

Balatonkenese - A Sacra Coronát, Koltay Gábor 2001-ben, az államalapítás millenniuma alkalmából bemutatott történelmi játékfilmjét mutatták be a hétvégén a Kultúra Házában.

Kovács Erika

A történet az Árpád-ház 11. századi trónharcait dolgozza fel, főszereplői I. Szent László, I. Géza és unokatestvérük, Salamon. Tábori György, a kulturális bizottság elnöke, aki a film bemutatását szorgalmazta, köszöntőjében elmondta, a film szép példát mutat a nemzeti összefogásról, bemutatva nagy elődeink harcait, küzdelmeit, és az összefogással kivívott eredményeket hangsúlyozta, melyek ma is követendők.

László király trónra kerülése, megkoronázása a Szent Koronával ma is méltó esemény a magyarság életében. A filmvetítés előtt a megjelentek megemlékeztek a költészet napjáról, melynek keretében József Attila Születésnapomra című versét hallgatták meg Latinovits Zoltán előadásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!