Balatonfűzfő

2014.12.18. 16:18

A 105 éves Mária néni üzeni: "Javuljon meg a nép, mert nagyon erkölcstelen"

Kerner Jánosné Mária nénit a balatonfűzfői Támasz Idősek Otthonának lakóját 105. születésnapja alkalmából köszöntötte Marton Béla polgármester, Vellai-Nemes Nikoletta, az intézmény igazgatója, valamint az otthon lakói, munkatársai.

Kovács Erika

Kiderült: Mária néni alig fél éve lakik az otthonban. Egy lánya, két unokája és öt dédunokája van. Azt mondta, hogy gyermekkorát "nagy álmok szövögetésével töltötte", leginkább jó életre és tanulásra vágyott, de sajnos az élet nem adta meg neki, hogy iskolába járhasson. Édesanyja halálával ez az álma szertefoszlott, de gyermekének és unokáinak, meg dédunokáinak sikerült az ő álmát is megvalósítania. Családjában van orvos, tanár és közgazdász is.

Szabadidejét leginkább olvasással tölti. Majd 30 évig járt könyvtárba, kedvenc írója Mikszáth Kálmán. Fiatal korában, a háborús időkben háztartást vezetett, gyermeket nevelt, kemény fizikai munkát is végzett, majd a vendéglátásból ment nyugdíjba.

Mint mondta a hosszú életre szóló erejét a Jóistenbe vetett hitéből merítette. Lakótársainak, az embereknek azt mondja, " Javuljon meg a nép, mert nagyon erkölcstelen. A Biblia is azt írja, hogy eljön a világ vége, hát el is fog jönni, ha az emberek nem készülnek megjavulni, el fognak veszni!"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!