Balatonfűzfő

2017.06.25. 19:40

A közösségeknek kellenek a fiatalok

BALATONFŰZFŐ A fiatalok bevonása a helyi közösségek életébe, önszerveződésük elősegítése, együttműködések kialakítása és a hálózatosodás volt a témája többek között annak a szakmai fórumnak, amelyet a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület szervezett a napokban.

Napló információ

A rendezvényen a szakértők mellett szép számmal vettek részt érdeklődők a fiatalabb korosztályból, többen érkeztek például a közeli Küngösről, ahol igen aktív az ifjúsági klub - tudtuk meg Szabó Gergely polgármestertől. A fórumon a sikeres példákról, például a pécsváradi ifjúsági önkormányzat létrejöttéről, működéséről beszélt Böröcz Lívia, a Herman Ottó Intézet osztályvezetője, ifjúságfejlesztési szakember. Kiemelte, fontos, hogy a fiatalokat segítsék az idősebb korosztály tagjai tapasztalataikkal, de ez csak akkor éri el hatását, ha a segítség mentori, nem pedig irányítói. Hozzátette, az országban számos jó gyakorlat található, de hiányzik ezeknek az összegyűjtése.

A szakmai fórum résztvevői, a bal szélen a roma származású rákkutató, Horváth József Fotó: közhasznú egyesület

Húsz évvel ezelőtt alapították a nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesületet (FSIE), amely nemcsak a településen és az országban rendelkezik szerteágazó kapcsolatokkal, de az elmúlt években több nemzetközi projektben szerepeltek, ennek részeként önkénteseket fogadtak és küldtek ki a világ számos országába. Kandikó Rita, az egyesület vezetője ennek kapcsán beszélt arról: 1997-ben azzal a céllal jöttek létre, hogy nagyvázsonyi és a környékbeli fiatalok számára biztosítsák a szabadidő hasznos eltöltést. Az évek során számos elismerésben részesült az egyesület, a legfontosabb mégis az, hogy hátrányos helyzetű fiataloknak tudtak alternatívát nyújtani, segítségükkel szakmát szereztek, és elhelyezkedhettek a munkaerőpiacon. A fórumon a FSIE két külföldi (Németországból és Kenyából érkezett) önkéntese is részt vett, megosztották élményeiket és az önkéntes munka fontosságára hívták fel a figyelmet.

Fordulatokban gazdag életútjáról beszélt és tartott motivációs előadást a roma származású Horváth József molekuláris genetikus, a debreceni egyetem PhD-hallgatója, aki úgy fogalmazott: igazi segítők, a kitartása és a hite nélkül nem tudta volna elérni céljait. A rákkutatóként dolgozó fiatalember fontosnak tartja, hogy minél több emberhez, közöttük fiatalokhoz eljusson, motiválja őket, eddigi életútja példáján keresztül pedig megmutassa, elérhetőek az álmok, még úgy is, ha valaki többszörösen hátrányos helyzetből indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!