Balatonfüred

2017.03.21. 18:20

Polihisztorok a Balatonnál

Balatonfüred - Izgalmas előadások színtere volt hétvégén a Kisfaludy Galéria. A Hamvas-napok keretében a Tempevölgy kortárs irodalmi folyóirat szervezett polihisztor-konferenciát.

Sági Ági

Tóbiás Krisztián, a folyóirat főszerkesztője elmondta, hogy az NKA támogatásával megvalósított konferencia célja a népszerű ismeretterjesztés.

Olyan előadásokat hoztak a Balaton-parti városba, amelyek bebizonyítják, hogy a tudomány és a művészet egy, hogy a humán és reáltudományok együtt és egyszerre léteznek.

Elsőként Patkós András atomfizikus tartotta meg elő-adását. Bebizonyította, hogy ha Hamvas Béla Karnevál című regényének főhősét egy elektronnal helyettesíti, a főhős vándorútját pedig egy fizikai interferenciakísérletként képzeli el, akkor a Hamvas által a IV. könyvben megírt művészi megoldás megegyezik azzal, amit a kísérletben fellépő interferencia- jelenségben tapasztalható.

Patkós András atomfizikus a fizikai interferencia jelenségét is bemutatta előadásában egy Hamvas-regény megidézésével
Fotó: Sági Ági

Mende Balázs régész az archeogenetika tudományáról beszélt. Előadásának végére nemcsak az vált ismertté, hogy miről is szól ez a biológia és történelem összekapcsolásával dolgozó tudomány, de az is, hogy a pestis baktériuma miért nem irtotta ki a középkorig a teljes emberiséget, vagy az, hogy a ma élő emberek genetikailag egyetlen afrikai népcsoportra vezethetők vissza.

Hörcher Ferenc filozófus előadásában a bölcsészettudomány hasznossága mellett érvelt. Platónt és Arisztotelészt is idézve kiderült, hogy a bölcsészettudományok alakítják az ember jellemét, ítélőképességét. Segítenek a közösségformálásban és a politikai kultúrára nevelésben is.

Hansági Ágnes irodalomtörténész Jókai Mór könyvtáráról beszélt. Kiderült, hogy Jókai leginkább a tudományos műveket gyűjtötte, és
tudományos folyóiratokat olvasott. Ezek a korabeli tudósítások, felfedezések aztán megjelentek a Jókai-regényekben.

Mezey Katalin költő Várkonyi Nándor írásain keresztül mutatta be, hogy a mítosz mennyire fontos része a történelemszemléletünknek, hogy a mítoszok tényeken alapulnak, így ezek is kutatások tárgyai lehetnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!