Balatonfüred

2013.02.15. 18:47

Előzetes felmondás a füredi református iskolában

El akarnak bocsátani két pedagógust a református iskolából, mert nem elég lelkesen közvetítik a keresztyén szellemiséget, keresték meg lapunkat a döntés ellen tiltakozó szülők.

Győrffy Árpád

Az intézmény a önkormányzati fenntartásban működő Bem iskola átalakulásával jött létre a nyáron az önkormányzat és a református egyházközség megállapodása alapján.

Az elbocsátási szándékot az iskola igazgatója, Köz Kádi Sarolta is megerősítette. Mint elmondta, ő a fenntartót képviselő Miklós Ferenc lelkipásztor utasítására közölte a két pedagógussal szóban, majd kérésükre írásban is, hogy a következő tanévtől nem számítanak rájuk. A fenntartó döntéséről nem kívánt nyilatkozni.

Miklós Ferencet pénteken nem értük el, de a városi televíziónak adott nyilatkozata gyakorlatilag megerősítette a szülők állítását.

Megkerestük dr. Bóka István polgármestert is, aki maga is segített, hogy a két pedagógus helyet kapjon majd másik helyi iskolákban.

- Hozzám az jutott el, hogy a város más iskoláiban van két pedagógus, aki szívesen átmenne a református iskolába, ugyanakkor a református iskolában is van két olyan kolléga, aki nehezen tudja felvállalni az elvi dolgokat. Szeretném, ha humánusan oldódna meg ez az ügy.

Mint kiderült, ő úgy tudja, hogy a református iskola két pedagógusa elfogadná ezt a megoldást.

- Ha egyoldalúan szüntetnék meg munkaviszonyukat, akkor nekünk az a dolgunk, hogy megoldjuk a két kolléganő problémáját - mondta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!