Balatonfüred

2017.05.03. 16:20

Együttműködik nyolc magyar város, köztük Balatonfüred

Balatonfüred - A kulturális és turisztikai kapcsolatok erősítésének érdekében köt együttműködési megállapodást nyolc város.

Balla Emőke

A Balatonfüred kezdeményezte szerződés célja, hogy valódi tartalommal töltsék meg a partnerséget, hiszen több tekintetben hasonló problémákkal küzdő és hasonló célokért dolgozó, közös értékeket valló településekről van szó. A nyolc város (Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok, Vác) együttműködési megállapodását május 8-án, hétfőn ünnepélyes keretek között írják alá a városvezetők Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A megállapodás az oktatás, a művészetek és a turizmus területére is kiterjed. A települések számos alkalommal megjelennek egymás rendezvényein, kiemelten foglalkoznak az idegenforgalom, a kultúra, a művészetek helyi rendezvényeinek összehangolásával, a közös kínálat kialakításával, a regionális kulturális értékek bemutatásával, lehetőség szerint közösen pályáznak hazai és uniós programokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!