Balatonfüred

2014.07.23. 17:10

Az ország legismertebb humoristái a Balatonnál

Balatonfüred - A DumaFüred fesztivál július 25. és augusztus 3. között új helyszínen, a Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpont szabadtéri színpadán várja látogatóit. A tíz napos humorfieszta a stand-up műfaj legnagyobbjait vonultatja fel. Litkai Gergely, a Dumaszínház igazgatója több meglepetést ígér a harmadik DumaFüredre.

Gajdos József

- Meglepő a helyszínváltás, mivel a második DumaFüred után ez nem került szóba. Litkai Gergely akkor azt nyilatkozta a Naplónak, hogy keresik a megoldást a hűtésre, ugyanis a tavalyi kánikulában szauna volt a sátorban.

- A nagy forróság zavarta a közönséget és a fellépő humoristákat is a sátorban. Szakemberekkel konzultálva rájöttünk, hogy a javasolt párásító nem jelent megoldást, így új helyszínt kerestünk. Balatonfüredhez ragaszkodtunk, ezért a szabadidő- és konferenciaközpontot választottuk. Jó időben a füredi sportcsarnok szabadtéri színpadán lépünk fel sátor nélkül, rossz időben pedig ott a fedett épület. Mindkét helyszínt előkészítjük, behangosítjuk, így viharjelzés esetén rövid idő, néhány perc alatt átköltözhet mindenki. Garantáltan nem marad el egyetlen előadásunk sem.

- Az új helyszínnel együtt újdonságok is várhatók a DumaFüreden? Melyik műsorokra hívná fel a figyelmet?

- Mindenekelőtt a vadonatúj formátumra, az utolsó napra beütemezett Duma Roast-ra. Ebben a műsorban Kovács András Péter vezetésével négy stand-upos ízekre szedi, leégeti Gengszter Zoleet. A népszerű rapper nem marad adósa a humoristáknak, igazi adok-kapok várható. A Duma Swingház is a korábbi változat új verziója, sok interaktív része lesz a mai nézői igényeknek megfelelően. A legnagyobb változás a kabaréban történt, a Dumaszínház mostani műsorát nem a Rádiókabaréval együttműködve készíti. Május óta magunknak rögzítjük az előadásainkat, a hangfelvételek az ismert videó megosztóról letölthetők, ingyen meghallgathatja bárki. Nem újdonság ugyan a Beugró, amit szintén ajánlok, de mégis mindig más és más, sok meglepetést tartogat. A program egyébként változatos, lesz a már jól ismert DumaJam, All Stars, Duma Maraton, Hadházi László bemutatkozik második önálló estjével, és jön a Szomszédnéni Produkciós Iroda, Felméri Péterrel kiegészülve.

- Térjünk vissza a kabaréhoz, miért gondolták át a közszolgálati rádióval a kapcsolatot?

- Mi humoristák arról vagyunk ismertek, hogy mindig azt mondjuk, amit gondolunk. Miután Sinkó Péter, a Rádiókabaré főszerkesztője bedobta a törülközőt, úgy éreztük, eljött az idő a váltásra, ezzel lezárult a kabaré életében egy korszak. Megpróbáljuk ezen túl a saját utunkat járni, kutatjuk a magyar kabaré új irányait. Az eddigi műsorainkban a családi viszonyokat vettük górcső alá, majd kerestük a magyarság helyét a világban, azután történelmi témákat boncolgattunk. A füredi kabaréfelvételen a szokásos keddi napon aktualitásokkal és nyári témákkal foglalkozunk majd.

Litkai Gergely: Füredhez ragaszkodott a Dumaszínház társulata (Fotó: Georgíj Merjas)

- A váltással politikusabb lett a műsoruk?

- Nagyobb az alkotói és a szerkesztői szabadságunk, de több közéleti témával most sem foglalkozunk. Vannak viszont kérdések, amiket nem kerülhetünk meg, válaszolnunk kell rájuk.

- Mit ígér a stand-up kedvelőknek, a füredi humorfesztiválon lesz poéneső?

- Veri az ördög a feleségét mondjuk, ha napsütésben nyakunkba kapunk egy kis zivatart. Nos, a DumaFüreden is a kettő kombinációja várható: szép időben poéneső, de reméljük, hogy itt hőguta helyett rekeszizomgörcsöt kapnak majd a nézők

A DumaFüred fesztivált július 25. és augusztus 3. között tartják, megyekártyás előfizetőink a veszprémi ügyfélszolgálati irodában vehetnek belépőket az előadásokra. A Kossuth utcai Napló ügyfélszolgálaton a készlet erejéig 20 százalék kedvezménynyel vásárolhatók jegyek.

A DumaFüred fesztivál július 25. és augusztus 3. között új helyszínen, a Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpont szabadtéri színpadán várja látogatóit. A tíz napos humorfieszta a stand-up műfaj legnagyobbjait vonultatja fel. Litkai Gergely, a Dumaszínház igazgatója több meglepetést ígér a harmadik DumaFüredre.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!