Balatonfüred

2014.09.02. 17:25

"Annyi a kotta, hogy tele a garázs" - Emlékezés Csincsi Ferencre

A beszélgetéseink néha tovább tartottak, mint maga a próba – így emlékezett Wittman József, a füredi fúvószenekar tagja az együttes hétfőn elhunyt karnagyára.

Prevics Éva

Csincsi Ferenc 20 esztendeig volt vezetője és karnagya a Balatonfüred Városi Koncert Fúvószenekarnak, és 12 évig volt a Ferencsik János Zeneiskola igazgatója. Keze alól olyan fiatal tehetségek kerültek ki, mint Rojtos Norbert, Angyal Boglárka vagy a lipcsei zenekar első trombitása, Richter Gábor.

– „Annyi a kotta a garázsban, hogy nem lehet beállni az autóval.” Ezzel viccelődött mindig az amúgy is rendszerint jó kedélyű Csincsi Ferenc a zenekari tagokkal – meséli Wittman József, aki kamaszkora óta ismerte Csincsi Ferencet. Azt mondja, tiszta szívű ember volt, aki mindig hangsúlyozta, hogy nem elég csak játszani, hanem érzelmeket kell vinni a muzsikálásba. Wittman József úgy emlékszik, a zenekari összejöveteleiken mindig annyira jó volt a hangulat, hogy néha tovább tartottak a beszélgetések, mint maga a próba.

Csincsi Ferenc húsz évig volt a Balatonfüred Városi Koncert Fúvószenekar vezetője és karnagya (Fotó: Győrffy Árpád)

– Kiváló és széles repertoárt köszönhet neki a zenekar – mondja Kenyeres Gábor, a füredi fúvósok legrégebbi zenekari tagja. Az együttes Csincsi Ferenc vezetése alatt rengeteg fesztiválon, hangversenyen, külföldi fellépésen vett részt hatalmas sikerrel. Kenyeres Gábor szerint mindig fontos volt számára, hogy a zenekar új szerzeményeket tanuljon.

Csincsi Ferenc egy korábbi televíziós interjúban úgy nyilatkozott, hogy a zenekar októbertől májusig heti nyolc órát próbál, a nyári hónapokban pedig kizárólag a fellépésekre koncentrál. „A zenekarnak évente körülbelül nyolcvan fellépése van. A kollegialitás és a zenekari tagok között fűződő barátság a legfontosabb az együtt zenélésben” – fogalmazott a Mosonmagyaróvár Tv-nek adott tavalyi interjújában egy vendégszereplés alkalmával. Ebben az interjúban beszélt arról is, hogy reméli, ahogy a saját gyermekei, a zenekari tagok gyermekei közül is minél többen folytatják majd a muzsikálást.

Csincsi Ferenc fia ütős a balatonfüredi fúvószenekarban, lánya pedig fuvolán játszik. Az egykori karnagy egyik legsikeresebb nevelése gyermekei mellett Richter Gábor trombitaművész, a Lipcsei Zenekar szóló- és első trombitása, több fúvósverseny első helyezettje, akinek kiemelkedő tehetségét 2009-ben Junior Prima-díjjal jutalmazták.

A hétfőn elhunyt Csincsi Ferenc Ajkán kezdte zeneiskolai tanulmányait. Később mint harsonás jelentkezett a szombathelyi zeneművészeti szakközépiskolába, ahol már tubásként végzett – írja a furedifuvosok.hu. Pécsett dalköri és fúvószenekari vezetést tanult. Az ELTE bölcsészkarán kulturális menedzseri diplomát szerzett. 1984-től öt éven át az ajkai zeneiskolában tanított. Tizenkilenc éves korától tíz évig az úrkúti mangánbánya fúvószenekarát vezette. Később Ajkáról átjárt Balatonfüredre, ahol a városi fúvószenekarban játszott. 1989-ben Füreden telepedett le. A füredi városi fúvószenekar vezetését Horváth Ernőtől vette át 20 évvel ezelőtt. A zenekar 1995-ben minősítő koncerten két kategóriában aranydiplomát kapott.

Csincsi Ferenc ötvenéves volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!