Balatonfüred

2013.10.26. 17:42

Reprezentatív Kondor művek a Vaszaryban

Balatonfüred - A huszadik századi magyar képzőművészet egyik különleges és kiemelkedő alakjának, Kondor Bélának a műveiből nyitottak reprezentatív kiállítást szombaton este a Vaszary-villában.

Győrffy Árpád

Az érdeklődőket köszöntő Kositzky Anett, város kulturális intézményeit működtető szervezet vezetője köszönetet mondott a grafikákat, festményeket a kiállításhoz biztosító galériáknak, gyűjteményeknek, az tárlat kivitelezésében dolgozóknak és kiemelten a kiállítást összeállító kurátornak, Hornyik Sándornak, az MTA BTK Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársának.

 


Nagy érdeklődés övezte a reprezentatív kiállítást (Fotó: Nagy Lajos)



A tárlatot dr. Kukla Krisztián, az anyag egy részét biztosító debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezetője ajánlotta a látogatók figyelmébe. A kiállításon helyet kapott Kondor Béla több közismert grafikai sorozata - Dózsa, Blake, Madách, Dürer -, mellettük itt vannak a talán legismertebb képei is, köztük a Pléh Krisztus, a Bukás (Szent Antal megkísértése), a Forradalom angyala, vagy a Szent Péter és egy nő című alkotás.

Az érdeklődők nem csak Kondor Béla műveit láthatják a kiállításon, néhány alkotás erejéig szerepelnek azok a művészek - Albrecht Dürer, Lucas Cranach, Rembrandt van Rijn, Barcsay Jenő -, akik Kondor munkáira, gondolkodására is hatással voltak. A megnyitó közönsége ráadásként költőként is megismerhette kicsit a festőt néhány versén keresztül, amiket Nagyhegyesi Zoltán színművész adott elő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!