Balatonalmádi

2014.09.25. 16:25

Bemutatjuk a városok polgármesterjelöltjeit: Keszey János

Balatonalmádi - Látványosan átalakult a város az elmúlt négy évben. Biztos vagyok benne, azzal, hogy 2013. január 1-jével Balatonalmádi járási és tankerületi központ lett, a város térségi meghatározó szerepe erősödik - hangsúlyozta Keszey János jelenlegi polgármester.

Kovács Erika

Keszey János a Fidesz -KDNP színeiben méretteti meg magát ismét. A tervezett munkák, fejlesztések, beruházások jelentős része megvalósult - szögezte le. Elmondta: egyik legnagyobb fejlesztésnek tartja a kistérségi járóbeteg-ellátó egészségügyi központot, amit pályázati támogatással építettek. Az intézményt gazdaságosan működteti az önkormányzat által alapított nonprofit gazdasági szervezet.

A balatonalmádi városgondnokságnál száz százalékos pályázati támogatással napelemes rendszert telepítettek. Külön súlyt helyez a sportcélú ingatlanok hasznosítására, fejlesztésére, példaként említette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázatán elnyert támogatással és a sportegyesület közreműködésével az öltöző épület felújítását, a tenisz klub által megvalósított pályavilágítást. Vörösberény térségében labdarúgó pályát terveznek, és egy közepes, multifunkcionális sportcsarnokot. Szintén az MLSZ támogatásával épül meg 2015-ben a 20-szor 40 méteres műfüves pálya a Vörösberényi Általános Iskola mellett. Rámutatott: Balatonalmádi üdülőhelyként, állandó lakhelyként is mind kedveltebb. Ezt igazolja, hogy nő a lakosság száma, mely tízezer felé közelít. Ezért egyik legfontosabb feladatának óvoda, bölcsőde építését tartja, hogy minél több fiatal telepedjen le a városban. Emiatt is tervezik a gimnázium korszerűsítését.

Fontos feladatnak tartja az infrastruktúra fejlesztését, különös tekintettel az útépítésre, a csapadékvíz elvezetésére, a csatornázás befejezésére, a közvilágítás bővítésére.

Megújítják a budatavai strandot. Vörösberényben az Ady utcai üres épületrész egészségügyi célú hasznosítása (háziorvosi, gyermekorvosi és védőnői szolgáltatások biztosításával) is céljai között szerepel. A kommunális telephely tervezett bővítésével pedig új munkahelyek jöhetnek létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!