Balatonalmádi

2014.08.22. 18:57

Pálinkafesztivál: ízek aranyban, ezüstben, rézüstben

Balatonalmádi – Kiemelt figyelmet érdemel a pálinka, mint hungarikum – vélekedett Gyenes Ákos, a Balatonalmádi Turisztikai Egyesület elnöke, aki pénteken este a szervezők nevében megnyitotta a hetedik pálinkafesztivált a Wesselényi strand előtti téren.

Kovács Erika

Több fajtát mutattak be a vendégeknek, akik már pénteken délután is szép számmal érdeklődtek a rendezvény iránt. Öt jól ismert hazai pálinkaház kínálja finom italait, a szilva és a tönköly mellett olyan különlegességeket is kínálnak többek között, mint a birs, málna, bodza, kökény, ágyas, és meg lehet kóstolni az egzotikus gyümölcságyon érlelt pálinkákat is, utóbbiból 12 fajtát állítanak elő a helyi pálinkafőző jóvoltából. Az ízletes italok mellett igazi zenei csemegék közül is válogathat a közönség, mások mellett swing, jazz és blues dallamokkal várják őket. Külön látványos programokkal lepik meg a családokat és a gyerekeket. 

Csalló Jenő, a pálinkafesztivál ötletgazdája is állandó résztvevő (Fotó: Stiger Ádám)

A városban nagy hagyománya van a fesztiválnak, amivel az elsők között rukkoltak elő a Balatonnál az ismert helybeli pálinkafőző, Csalló Jenő ötlete nyomán. A szervezők, köztük Kovács-Árvai Ágnes és Freyné Takács Tímea, a turisztikai egyesület képviseletében arról beszélt, hogy a pálinkafesztivál kitűnő lehetőséget ad a nyári szezon meghosszabbítására, a vendégek marasztálására is. Tapasztalatuk szerint sok vendég kifejezette a rendezvény kedvéért marad a Balatonnál, nevezetesen Almádiban. A hetedik pálinkafesztivál kedd estig várja a kikapcsolódásra váró vendégeket, érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!