Balatonalmádi

2013.04.16. 13:33

Készülnek a tervek a helyreállításhoz

Az elmúlt hónapok esőzései miatt két szakaszon is földcsuszamlás és támfalbomlás alakult ki a káptalanfüredi városrészben, az önkormányzat illetékesének tájékoztatása szerint életveszély nincs, a helyzet megoldásán dolgoznak.

Halmos György

Olvasónk, dr. Berzeviczy Klára hívta fel a figyelmünket arra, hogy az elmúlt hetek, hónapok csapadékos időjárása miatt a Panoráma sétány egy körülbelül tíz méteres szakaszon hosszában megrepedt. A hölgy úgy vélekedett, hogy a repedés a sétány használhatóságát, illetve az ott lévő nyaralókat, valamint a közelben húzódó 71-es út biztonságát veszélyezteti. Megemlítette azt is, hogy a sétány melletti házak uniós előírás szerinti csatornázására az utóbbi években éppen azért nem került sor, mert a támfal hiánya a csatorna biztonságos létesítését megakadályozta.

Az olvasói tájékoztatással kapcsolatosan megkerestük az önkormányzatot. Zana András, a településfejlesztési osztály vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy az önkormányzathoz is érkezett lakossági bejelentés, illetve a saját bejáráson is észlelték ellenőreik a hibát. Az osztályvezető szólt arról, hogy jelenleg két terület érintett az esőzések miatti károkban: a már említett Panoráma sétány egy szakasza, illetve a Perem utca 71-es út feletti része.

A Panoráma sétány a kora tavaszi időszakban sokszor kihalt, a cikk szerzője a helyszínen győződött meg arról, hogy az úttest egy része használhatatlan az utóbbi hetek nagy esőzései miatt (Fotó: Orosz Péter)

A két terület állagromlása az utóbbi időszak esőzéseire vezethetőek vissza. Hozzátette, hogy a sétány egy bizonyos szakaszán annyira rossz az út állapota, hogy szakértő tanácsára egy bizonyos részét le kellett zárni a forgalom elől.

A Perem utca problémája inkább a 71-es utat, illetve néhány telek hátsó részét érinti. Az okok feltárására szakértőket kértek fel, akik elsődlegesen a megnövekedett csapadékot jelölték meg. Első lépésben a Panoráma sétány érintett szakaszán korlátozták a forgalmat. Ideiglenes megoldással szeretnék megtámasztani a szakaszt, a végleges rendezésre már készülnek a tervek. Az ideiglenes megoldás is jelentős összegbe kerül, a végleges megtámasztás költsége pedig első becslések szerint elérheti a  húszmillió forintot - közölte Zana András.

A településfejlesztési osztály vezetője megemlítette, hogy a Perem utcai földcsúszással kapcsolatban felvették a kapcsolatot a közútkezelővel. Igen bonyolult és komoly megoldással lehet ott a problémát elhárítani, annak a költsége becslések szerint 80 millió forint. Erre jelenleg az önkormányzatnak nincs kerete, ezért pályázati forrásokat keresnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!