Balatonalmádi

2014.11.25. 17:46

Harangszó mellett sétáltak a nemrég átadott kultúrházhoz

Szent Márton napján. november 11 – én szép szokássá vált, hogy Balatonfőkajáron, a Római Katolikus Templomban hálát adunk Istennek - ezt hangoztatta többek között Beke Zsolt H. esperes, berhidai plébános, a közelmúltban.

Kovács Erika

A kijelentés Szent Márton napi megemlékezés és kultúrház megáldása alkalmával hangzott el. Az esperes, plébános elmondta még: ilyenkor köszönik meg, hogy Szent Márton példáján keresztül még a mai világunkban is lehet igazi példaképekre lelni. A köszöntő után a katolikus templomban ökumenikus imádság keretében az óvodások műsorával emlékeztek meg az ünnepről.

Szent Márton példáján keresztül még a mai világunkban is lehet igazi példaképekre lelni - mondta Beke Zsolt H esperes (Fotó: Plébánia)

Beke Zsolt H. esperes, plébános és a balatonfőkajári református Varga Tünde vezette az imádságos megemlékezést az irgalmasság cselekedeteinek tanítása jegyében. A gyermekek és kísérőik elhelyezték ajándékukat az oltár előtt, majd a harangszó mellett sétáltak a gyermekek és kísérőik a helyi kultúrházba, amely nemrég készülhetett el, és most ebből az alkalomból megáldották. A szép esti megemlékezésre az óvoda, az iskola, az önkormányzat, az egyházközségek, a Falumúzeum Egyesület és a Kultúrház együtt hívta meg az embereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!