Balatonalmádi

2014.10.01. 11:45

Bemutatjuk a városok polgármesterjelöltjeit: Jósa Gábor

Balatonalmádi – Független polgármesterjelöltként indul az almádi választáson az 51 éves Jósa Gábor, aki szerint változni egy város csak akkor tud, ha friss gondolatok, új szemlélet, és ezeket képviselő emberek dolgoznak a közéletben.

Kovács Erika

Jósa Gábor harmadik generációs almádi lakosként tanulmányait a Györgyi Dénes iskolában kezdte, majd a füredi Lóczy gimnázium után a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi karán szerzett diplomát. Tántoríthatatlan, jó értelemben vett jobboldaliságát, polgári értékrendjét kívánja a közösség szolgálatába állítani. Szerinte Balatonalmádiról nem alakult ki olyan kép, ami a városra jellemző. Úgy véli, ennek hiányában csak telnek az évek, a környező települések elhagyják őket, fejlődnek, karakteresebbé válnak. Hiába jók a természeti adottságaik, lemaradnak abban a versenyben, amely arról dönt, melyik település lép a fejlődés útjára.



– Hol telepednek le új polgárok, családok, melyik település tudja megtartani gyermekeit? – kérdi. Meglátása szerint valódi munkahelyeket teremtő beruházás nem valósult meg évek óta Almádiban, és nincs a városnak pályakezdőket segítő programja. A helyi vállalkozók nem élveznek elsőbbséget a városi beruházásoknál. Kérdi továbbá: miért járatják gyerekeiket sokan veszprémi iskolába, Fűzfőre bölcsödébe? 2014-ben miért kell a nyugdíjasoknak gyalog, vagy családtagjaik segítségét igénybe véve közlekedniük helyi járat hiányában? Miért szemetesek az utcáik? Miért kell, hogy kevesebbet érjenek az itteni ingatlanok, a csopaki, füredi ingatlanoknál? Állítása szerint mindezen lehet kedvező irányban változtatni! Szerinte lehetne közvetlenebb kapcsolat a város vezetői és a polgárok között. Mindehhez változás kell. Mint mondja, változni egy város csak akkor tud, ha friss gondolatok, új szemlélet, és ezeket képviselő emberek dolgoznak a közéletben. Jósa Gábort élete, nyitottsága, függetlensége késztette a polgármesteri jelöltségre. Azt kéri, a helybeliek adjanak esélyt a változásnak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!