Balatonalmádi

2017.07.02. 19:15

A népművészetek ünnepe Balatonalmádiban

Népviseleti bemutatót rendeztek és iparművészeti mesterségekkel is megismerkedhettek az érdeklődők a Péter-Pál-napi vigadalmon.

Marton Attila

A rendezvényt tizenhatodszor szervezték meg, a korábbi évekhez hasonlóan a telepü-lés környékén élő néptáncosok, népzenészek, népi iparművészek és kézművesek mutatkoztak be. Idén a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület mesterei nemcsak portékáikkal érkeztek a Szent Erzsébet ligetbe, hanem bemutatót is tartottak, így az érdeklődők bekapcsolódhattak a korongozásba vagy a gyöngyfűzésbe.

Kondora Zoltán kovácsmester, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület tagja
Fotó: Stiger Ádám

Az időjárási viszontagságok miatt elmaradt a Hold- viola együttes koncertje pénteken, a helyi népdalkör és táncosegyüttes azonban a Vörösberényi Művelődési Házban fel tudott lépni, mondta Dudás Zsolt, a programot szervező Almádiért Közalapítvány elnöke.

Juhászné Vincze Eszter, a szervezet titkára elmondta, szombaton a Balatonalmádi Néptánc Műhely tagjainak közreműködésével viseletbemutatót tartottak. A ruhák mellett az adott tájegységre jellemző zenét és táncmotívumokat is bemutatták a táncosok. Az érdeklődők kalocsai, maglódi, gömöri, illetve több erdélyi, például szászcsávási cigány, moldvai és széki viseletet is láthattak.

 

A mulatság második napján színpadra lépett a Zörög Néptáncegyüttes, Domahidy László operaénekes bordalokat adott elő, a programot Rossa Levente és népi zenekarának koncertje zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!