Balatonalmádi

2015.03.21. 20:54

20 éves az almádi polgárőrség

Balatonalmádi - Példaértékű a polgárőrség, a rendőrség és az önkormányzat összefogása a város biztonsága érdekében – hangoztatta Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, államtitkár a helyi polgárőrség húszéves ünnepi közgyűlése előtti sajtótájékoztatón, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárban, szombaton.

Kovács Erika

-A kormány a rendőrség stratégiai partnerének tekinti a polgárőrséget, utóbbiakat idén egy milliárd ötven millió forinttal támogatják – tette hozzá a parlamenti államtitkár. Kiemelte a biztonság megteremtésében alapvető jelentőségük van a megfelelő eszközöknek, a technikai háttérnek is, amiben ugyancsak élenjár a város: példaként említette meg, hogy tavaly ősszel új, korszerű épületbe költözött a rendőrkapitányság, a polgárőrség pedig nemrég új járművet kapott.

– A rend, a biztonság érdekében jó feltételek mellett kiváló eredményeket értek el Balatonalmádiban – vélekedett Kontrát Károly, aki külön köszönetet mondott a polgárőrök családjának, akik támogatják az önzetlen, szabadidőben végzett munkát. Keszey János, a város polgármestere többek között azt emelte ki, büszkék arra, hogy nyugalom, rend van a városban, amit nagy mértékben köszönhetnek polgárőreiknek is, aki szabadidejükben végzik áldozatos tevékenységüket. Az önkormányzat nagy tisztelettel tekint rájuk, és támogatják is őket. Hansági Endre, a helyi szervezet elnöke elmondta, 22 taggal végzik feladataikat, tavaly 2700 óra alatt 8600 kilométert jártak be a város közigazgatási területén, ahol tízezer ember él, nyáron ez a szám meghaladja a harminc ezret. Külön ügyelnek az üresen levő nyaralókra, és büszkék arra, hogy az elmúlt tíz évben nem történt betörés. Az elnök utalt arra is, hogy várják a küszöbön álló törvényi lehetőséget, miszerint a fiatalok is beléphetnek hozzájuk, mert ez alapvető céljuk. A fiatalokat a helyi médiákban már toborozzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!