2016.07.12. 19:25
Borok finom pörköltekkel - Hagyományteremtő jelleggel szerveztek programot Akaliban
Balatonakali - Helyi és a térségben működő pincészetek közül több is bemutatkozik a településen először életre hívott borhéten.
- A környékbeli településeken már évek óta rendeznek hasonló programokat, a Balatonakaliba és a környékre érkező turisták nagy száma miatt úgy gondoltuk, érdemes életre hívni nálunk is a borhetet - mondta el érdeklődésünkre Tóth Béla vendéglőtulajdonos, szervező. Hozzátette, az idei tapasztatokból kiindulva igyekeznek a következő években is megrendezni a borhetet. A megnyitón Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnöke köszöntötte a vendégeket, majd új tagokat avatott a Balatonvin Borlovagrend. A borlovagok közé Mlinkó István és Mörk András borászt választották be.
Nyolc pincészet hozta el borait. Réfi Ferencnek és Magyar Zoltánnak tölt az egyik helyi pincészet borából Réfi-Nagy Alexandra Fotó: Marton Attila
Az üzletház mellett felállított pavilonokban összesen nyolc pincészet nedűit lehet kóstolni. A helyi borászatok mellett dörgicsei, valamint több Nivegy-völgyi pincészet is bemutatkozik.
A szervezők igyekeztek minden estére programokat szervezni. Többször például környékbeli művészeti csoportok szórakoztatják a közönséget, a napokban fellépett már a Tihanyi Asszonykórus és a zánkai Magyar Tenger Népdalkör is. A megnyitó napján a Mercy együttes zenélt, valamint koncertet adott a Koktél Band is. Vasárnap estére nem szerveztek fellépőket az ötletgazdák, aznap az Európa-bajnokság döntőjét követhették figyelemmel kivetítőn a borhétre látogatók.
A rendezvény idején két festőművész is kitelepült több alkotásával, emellett régiségeket árusító kereskedő portékáit és egy Káptalantótiból érkező sajtárus finomságait is meg lehetett vásárolni.
A borhetet igyekeztek gasztronómiai programokkal is színesíteni a szervezők: egyik este kakaspörkölt, egy másikon pedig pincepörkölt készült bográcsban, míg a szombati zárónapon a hungarikummá nyilvánított karcagi birkapörköltet főzik majd meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkező vendégek.
A múlt hét végén kezdődő rendezvény kilenc napig tart.