Badacsonytördemic

2017.08.11. 20:02

Szürkében - bor és marha ünnepe

Badacsonytördemic - Kiváló boraink és ételeink mellett ünnepelhetünk, ezért adjunk hálát az Úrnak – mondta Fenyvesi Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke a XIV. Badacsonyi Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepen.

Penk Tímea

A háromnapos rendezvénysorozatot pénteken nyitották meg. Horváth Zoltán polgármester elmondta, tizennégy éve rendezi meg a programot a Badacsonytördemic Községért Alapítvány. Az ünnephez évről évre egyre több támogató csatlakozik. Németh Mihály, Kiskunlacháza alpolgármestere szerint nincs nyár szürkebarát és szürkemarha ünnep nélkül, és minden más feltétel is adott ahhoz, hogy a rendezvény vendégei jól érezzék magukat.

Cséry Gergő plébános arról beszélt, hogy az ünneplés során az hálaadásról sem szabad megfeledkezni, hiszen örömeinket Isten adja. Az atya Szent Mihály közbenjárását kérte ahhoz, hogy Isten bősége töltse meg a települést.

Fenyvesi Zoltán örömmel érkezett a Balaton-felvidékre, amelynek éltető ereje a turizmus.

- Az ország GDP-jének a tíz százalékát adja a turizmus, ami nagy érték. Az is öröm, hogy az év eleji felmérések szerint a lakosság 64 százaléka tervezett nyaralást, és a megkérdezetteknek majdnem a fele a Balatont választotta – mondta a közgyűlés alelnöke, majd az Alföld hungarikumának nevezett szürkemarha, és a badacsonyi élet egyik legfontosabb bora, a szürkebarát kiválóságát méltatta. Fenyvesi Zoltán a bakteriológus Fleming gondolatával nyitotta meg a rendezvényt: a penicillin meggyógyítja az embert, a bor pedig boldoggá teszi.

Horváth Zoltán és Szabó Imre alpolgármester kínálta a vendégeket, majd megemlékeztek a rendezvény elindítójáról.

A háromnapos rendezvény fővédnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A programok között kézműves kirakodóvásár is szerepel, valamint megtekinthető Herczeg Ferenc kiállítása és a Présmúzeum. Szombaton délelőtt tíz órától gyermekprogramok, majd a karcagi vendégek birkapörköltje várja a látogatókat. Egy órakor lép fel Bódi Lajos és cigányzenekara, fél háromtól a Tördemic Néptáncegyüttes, helyi óvodások, az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttes és a Platina TSE. Öt órakor a Mr. G Blues Banda koncertezik, fél hétkor a Sipőcz Band. Nyolc órától a Galaxy Tánczenekar rendez utcabált. Vasárnap reggel kilenc órától regisztrálhatnak a nevezők a szürkemarha gulyásfőző versenyre, amely fél tízkor kezdődik, az eredményhirdetés három óra körül várható. Délután két órakor Keresztes Ildikó, hatkor a Soulwave koncertezik, nyolctól Kardos József zenél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!