Badacsonytördemic

2014.09.27. 16:32

Befőttek versenye Badacsonytördemicen

Közel harmincan neveztek az első befőtt, lekvár, savanyúság íz- és szépségversenyre.

Tóth B. Zsuzsa

Volt olyan aktív asszony, aki tíz féle savanyúságot, lekvárt mérettetett meg, mások régi ízekkel indultak, vagy párjukat ritkító különlegességeket vonultattak fel. A hagyományteremtő versenyt  bizonyára követi majd a többi, a szorgos háziasszonyok nagy örömmel fogadták a kezdeményezést.

Számos gyönyörű lekvár, savanyúság között volt például csípős darált paprika, kókuszos és diós birsalma sajt, lecsó, szőlőbefőtt, töklekvár. A mentes lekvárok ugyan még alacsony számban, de már most jelen voltak, fruktózzal készült bodzabogyó dzsem, cukormentes szilvalekvár kellette magát. Nem hiába, hiszen nagy sikert aratott a kóstoló is.

Kalász Istvánné a verseny egyik indulója különleges lekvárokkal készült a megmérettetésre (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

A zsűri ízlelőbimbóit alaposan megdolgoztatták az édes és savanyú ízek, a nézelődők pedig remek ötleteket, recepteket gyűjthettek be befőzésben, tartósításban jeleskedőktől. A faluházban bebizonyosodott, hogy csak a fantázia szabhat határt a gasztronómia ezen műfajának, a versenyzők elképesztő párosításokat vonultattak fel a pitypangméztől, a galagonya-alma, levendulás sárgabarack, mandulás nektarin, Izabella szőlőből készült, tárkonyos borókabogyó-barack lekváron át az eper-ribizli párosításig.

Vollmuth Péter polgármester egy 1936-ban készült lekvárral és egy negyven éves bab befőttel a kezében (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Vollmuth Péter egy öreg ház padlását kitakarítva 1936-ban 24 órán át rézüstben főtt kárpátaljai szilvalekvárt talált, azt vitte el, hogy ámulatba ejtsen mindenkit, de a polgármester negyven éves vajbab befőttet, diabetikus őszibarack kompótot ugyancsak bemutatott, mindezt gyönyörű régi üvegekben.

A hagyományos savanyúságok alapanyagait akár meg is kóstolhatták az érdeklődők, de remek teákat is kínáltak a szervezők. A versenyt előadások kísérték, szó volt a betakarításról, a vegyszermentes tartósításról, aszalásról. Pákay Viktória a Lábdihegyi Piac Egyesület képviseletében köszönte meg a szép számú nevezést, Vollmuth Péter pedig kiemelte annak fontosságát, hogy minőségi termékek jelenjenek meg a készülő lábdi piacon és asztalunkon.

A nap programjait kiegészítette a délelőtti túra a Ranolder kereszthez, este pedig tűzgyújtás és közös tánc zárta a napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!