Alsóörs

2017.02.05. 17:10

Méltón emlékeztek meg Fábián Józsefről

Alsóörs - Kellemes napsütés, jó idő fogadta azokat az embereket, akik Fábián Józsefre emlékeztek. Tizenhetedik alkalommal tartották meg a térség szőlész-borász találkozóját.

Szendi Péter

A művelődési ház udvarán Hebling Zsolt polgármester köszöntötte az érdeklődőket. A település mindig is hagyománytisztelő volt, értékeiket, egykori kiváló embertársaikat méltó módon ünneplik. Fábián József Alsóörsön született 1762. február 19-én. Ő volt az első magyarországi borászattal kapcsolatos kutató és szakíró, akit a szakma is elismert. 2002-ben először márványtáblát avattak születésének 240. évfordulójára. Azóta minden évben megrendezik a térség szőlész-borász találkozóját. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek.

Berkes Péter plébános, Hebling Zsolt polgármester és Kálmán Csaba református lelkész (balról jobbra) a megemlékezésen
Fotó: Szendi Péter

Kálmán Csaba református lelkész emlékezett Fábián Józsefre, majd az áldás előtt Berkes Péter plébános is szólt az érdeklődőkhöz. A beszédek után a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit. Ezt követően a művelődési ház nagytermében Tele-ki Gergő zongoraművészt és az alsóörsi Sirály Nyugdíjas Egyesület dalkörét is meghallgathatták a jelenlévők.

A szőlész-borász találkozót Varga Zoltán, a Balatonfüred-csopaki Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy hazánk összes szőlőterületének nagysága 58 703 hektár. Ebből a Balaton-régió 7683, míg a Balatonfüred-csopaki borvidék 1622 hektárral rendelkezik. Alsóörs esetében 18 hektárról beszélhetünk, az elmúlt öt évben öt hektár szőlőterülettel lett gazdagabb a település.

Az eseményen bemutatkozott egy pincészet, emléklapokat adtak át, majd borkóstolásra is sor került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!