Alsóörs

2014.07.24. 08:49

Egészségvédelmi tábor a strandokon

Alsóörs - Jelentős érdeklődés mellett zajlik az idei első balatoni Nyári egészségtábor, tudtuk meg Túróczi Máriától, a program megyei vezetőjétől.

Győrffy Árpád

Az egész országra kiterjedő szűrési programot a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal az érintett megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveivel közösen szervezi, irányítja és bonyolítja le. Bekapcsolódik a munkába több másik egészségügyi intézmény és szervezet. 

A Nyári egészségtábor célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét az egészségvédelem, a szűrővizsgálatokon való részvétel jelentőségére. Az egészségvédelmi program idei nyári vízparti része a Velencei-tó partján kezdődött. A balatoni kitelepülés első állomása július 21-24. között az alsóörsi strandon volt, július 25-27. között Csopakon, július 28-31. között Balatonfüreden, majd Keszthelyen, Fonyódon, Balatonbogláron, Balatonföldvár, Siófok folytatják a balatoni kitelepüléseket, végül augusztus 20-án a fővárosban zárják a nyári programokat. 

A strandokra kitelepülő szűrőkamionokban, illetve a fehér sátrak alatt kialakított fogadóhelyeken emlőszűréssel, testtömeg index méréssel, a dohányzásról való leszokást segítő tanácsokkal, az egészséges táplálkozást szolgáló tippekkel, anyajegyszűréssel várják többek között az érdeklődőket. Az idén kiemelt témaként a méhnyakszűrés fontosságára, a HPV vírus elleni védőoltás lehetőségére is felhívják a figyelmet.

Erdélyi Alíz dietetikus táplálkozási tanácsokat ad az egyik érdeklődőnek az alsóörsi strandon kialakított táborban
Fotó: Győrffy Árpád


Túróczi Mária elmondta, hogy az emlőszűrésen azok a 45-65 év közötti nők vehetnek részt, akik az elmúlt két évben nem voltak ilyenen. Az adott térségben élő érintett személyek meghívólevelet is kaptak a szűrésre, de másokat is fogadnak, ha rendelkeznek érvényes TAJ-kártyával. A többi szűrésen TAJ-kártya nélkül is részt lehet venni.

Alsóörsön az első két napon mintegy kétszáz szűrés zajlott, a szűrőkamiont leszámítva. Kedden délután a nagy eső miatt a sátortábort be kellett zárniuk, de a szűrőkamion akkor is estig működött.

Csütörtökön az Országos Vérellátó Szolgálat kamionja is kitelepül a strandra. Az önkormányzat a hely biztosítása mellett azzal is támogatja a rendezvényt, hogy a véradók egész nap ingyen strandolhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!