Állatvilág

2014.10.21. 16:12

Zebrát fogadott örökbe a rendőrség

Veszprém – Örökbe fogadta az állatkert egyik zebracsikóját a veszprémi rendőrkapitányság a napokban.

Marton Attila

A rendőrkapitányság kabalaállata és emellett baleset-megelőzési kampányainak is főszereplője Zebulon, a zebra. A rendőrök ebből az apropóból gyűjtést szerveztek, s ennek eredményeképpen a rend-őrkapitányság jelképesen örökbe fogadta a veszprémi állatkert egyik zebracsikóját. Az örökbe fogadott patás az elkövetkező időszakban Zebulonnal együtt szerepel majd a rendőrség baleset-megelőzési kampányaiban.

Az örökbefogadáson részt vettek azok az elsős kisdiákok is, akik a tanévnyitón meghirdetett rajzpályázatra a zsűri véleménye szerint a legjobb pályaműveket nyújtották be. A gyerekek rajzait az örökbe fogadott zebracsikó kifutójának kerítésén helyezték el.

Az örökbefogadás évek óta népszerű módja a veszprémi állatkert támogatásának. A szabályok szerint egy állatnak több nevelőszülője is lehet. Az örökbefogadás minden esetben egy évre szól, de bármikor meghosszabbítható.

A befizetett összeggel az állatok tartási költségeinek viselését segítik az adományozók.

Az örökbe fogadott állatokat természetesen az állatkert gondozza tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!