Állatvilág

2014.04.17. 16:41

Rossz ajándék az élő nyúl

Az állatvédő szervezetek minden ünnep előtt kérik, hogy ne ajándékozzunk szeretteinknek élő állatot.

Varga Ibolya

Szeretnénk, ha az állatok igényeinek ismeretével és saját időbeosztásunk figyelembevételével fogadnánk magunk mellé társállatot - állítja Straub Anna.

Straub Anna már gyerekkorától saját kutyát szeretett volna magának, most igazi állatfarmja van. Fontosnak tartja, hogy a társnak választott állat kiegyensúlyozottan éljen, ne szenvedjen hiányt törődésben, mozgásban, és azt kapja takarmányként, amitől jól fejlődik. Az igazi állatbarátok ellenzik, hogy húsvétkor élő nyuszival, kiscsibével, picike kacsával építsünk fészket a kicsi gyermekünknek egy olyan lakásban, ahol csak pár napig maradhatnak az állatok. Ha kisnyuszit akarunk mutatni a picinek, és nem vagyunk biztosak abban, hogy van a családban olyan ember, aki ünnep után is eteti, gondozza a tapsifülest, akkor az a jó, ha elvisszük az állatkerti nyuszisimogatóba. Ott a gondozók felügyelete mellett megsimogathatják az élő állatokat a gyerekek. Egyébként előfordulhat, hogy a nagy szeretettől, a szoros öleléstől eltörnek a nyuszinak a csontjai. Sokan nem tudják, hogy mit eszik a nyúl, már olyan esetről is hallottunk, hogy azzal akarták megetetni, amit maguknak készítettek ebédre, vagy éppen csokoládéval kínálták meg. Utóbbit még talán el is fogadja, de nem tesz jót neki. A húsvétra megvásárolt nyuszikák és kiscsibék jelentős része a kukában végzi rövid és szenvedéssel teli életét. Mindig csak olyan állatot vegyünk a gyerekeinknek, az idősebb rokonainknak, amilyeneket ők is szeretnének és vállalják a gondozásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!