Állatvilág

2014.03.03. 12:53

Marci, a vadászkutya csúcsra ért

Ugod - A Bakonyerdő Zrt. kerületvezető vadászát, s kiváló kutyáját egyaránt díjazták hazánk legrangosabb vérebes eseményén, a jubileumi Kaszó Kupa Országos Véreb Fővizsgán.

Tremmer Tamás

Hazánk legrangosabb, de nemzetközi mércével nézve is kiemelkedő a hagyományos Kaszó Kupa Országos Véreb Fővizsga, amit idén immár 25. alkalommal tartottak. Az indulók közé sem egyszerű bekerülni, hiszen csak olyan kutyát lehet nevezni, amelyik rendelkezik elővizsgával, illetve legalább 30 dokumentált sikeres utánkereséssel. A versenyt idén Horváth Róbert, a Bakonyerdő Zrt. bakonybéli erdészetének kerületvezető erdésze nyerte Tölösi Erdőjáró Álmos nevű kutyájával.

Nem akármilyen feladatot oldottak meg az 5,5 éves hannoveri vérebbel, emlékezett a versenyre Róbert. Egy sebzett dámszarvas tehenet kellett megkeresniük, amelyet 22 órával korábban lőttek meg, a nyomokat pedig elmosta az eső. Minimális nyomon indultak, de ő bízott Marciban (így szólítja a kutyáját). 1,9 kilométer „vakon keresés” után találtak újabb nyomot, ami megerősítette a bírálókat, hogy a kutya jól dolgozik. Összesen 5,2 kilométert tettek meg, míg a véreb egy tóból próbálta kizavarni a vadat.

Horváth Norbert és Marci (Fotó: Tremmer Tamás)

A sikeres utánkeresés Marcinak fődíjat, Róbertnek pedig a legjobb vérebvezető különdíjat hozta. A verseny főbírája, a herendi Maróti Béla - aki a Veszprém megyei kynológiai bizottság elnöke – elégedetten értékelte a bakonyi vadász teljesítményét.

Marci az első kutyája Róbertnek. Fél éves korában fogta munkára, majd fokozatosan terhelte. A mai napig 136 eredményes munkán – benne 56 eredményes hajtáson - vannak túl. Úgy fogalmazott, szerencséje van, hiszen a Bakonyerdő Zrt. segíti a vérebezésben. Ennek is köszönhető, hogy ilyen magas szintre jutottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!