Ajka

2014.08.26. 12:57

Speciális kereső kutyákkal kutatnak Nagy Kristóf után

Ajka - Budapestről érkezett, bűnügyi, speciális kereső kutyákkal kutatnak az eltűnt Nagy Kristóf után több ajkai garázssoron, kedden. A 25 éves férfi augusztus 18-a óta tartózkodik ismeretlen helyen.

Kovács Erika

Lindát, az ötéves, ordas németjuhászt és Kicsit, a négyesztendős, sötétrajzos németjuhász kutyát S. M., a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi szervek, bűnügyi technikai osztály, bűnügyi kutyavezetői alosztálya alezredese hozta Ajkára, ahol K-K. T.-val., az Ajkai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya, nyomozó alosztálya főtörzsőrmesterével együtt keresték az eltűnt férfit.


Nagy Kristóf augusztus 18-án tűnt el

Speciális kutyákkal keresik az eltűnt férfit

A kutatást a Határ utcai garázsoknál kezdték, ahol a kutyák rendkívüli alapossággal, kivételes fegyelmezettséggel kezdték meg munkát,minden garázsajtót gondosan végigszimatoltak. Az ajkai rendőr kérdésünkre, hogy miért ezeken a területeken keresik az eltűnt férfit, azt mondta, hogy telefonjának cellainformációi lehetséges tartózkodási helynek jelezték ezeket a helyszíneket is. A kutatást az Esze Tamás utcai garázssoron, majd a csingeri városrészen a Fekete Gyémánt utcai garázsoknál folytatták, késő estig eredménytelenül. A magasan képzett, kivételes tehetségű rendőrségi kutyák nagy izgalommal, fegyelmezetten dolgoztak, munkabírásuk, érdeklődésük órák múltán sem hagyott alább semmit sem, ugyanolyan lelkesedéssel tették dolgukat, mint amikor nekiláttak a keresésnek. Munka közben semmi másra nem figyeltek csak a feladatra, nem foglalkoztak a körülöttük levő zajokkal, idegen emberekkel, illetve kutyákkal sem. A kemény munka közben szívesen vették az elismerést,  a jutalmul kapott rövid játékot.

Ajkán mindenki azt találgatja, vajon hova tűnhetett el, hol lehet az életerős, sportos alkatú fiatalember, aki az emberek tudomása szerint kiegyensúlyozott családi körülmények között él. Keresését nem adják fel, szerdán az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány, és a különleges eszközökkel felszerelt Cserhát Mentőkutyás, Különleges Mentő, Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület képviselői önkénteseket is várva kutatnak utána délelőtt 10 órától, a hotel elől elindulva.

Előzmények: 

Kutyákkal és drónokkal is keresik Nagy Kristófot

Nagy Kristófot keresik a Csikódombon

Ki látta Nagy Kristófot?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!