Ajka

2014.04.10. 07:51

Ötvenöt év képeken

Ajka – Az Ajkai Fotóklub Ajka '55 címmel nyitotta meg legutóbbi tárlatát a városi múzeumban.

Tóth B. Zsuzsa

Utassy István a Humán és népjóléti bizottság elnöke megnyitó beszédében méltatta a klub munkáját. Az idén 800 éves település, Ajka 1959-ben kapta meg a városi rangot. A kiállítás ennek az eseménynek tiszteleg úgy, hogy 55 fotót mutat be „régen és ma” párosítással. 

- A fekete-fehér képek emlékeket idéznek, és segítenek abban, hogy más szemmel nézzünk városunkra, hogy együtt lássuk a körülöttünk lévő tájban a homályba vesző múltat, a mozgalmas jelent, és a rejtelmes jövőt. Ezeken a fotókon jelentősége van mindennek. Láthatjuk, mit döntött romba az enyészet, sokszor az emberi kéz segítségével. De jelentősége van a rozsdásodó hídnak, a töredezett ablakkereteknek, a dombok között megbúvó háztetőknek, a „kokszváros” átalakulását bemutató pillanatoknak, melyek a valóságban éveket, évtizedeket jelentenek. Miénk volt itt a tér, mert mi nőttünk itt fel – a várossal együtt, mert mi alakítottuk, formáltuk „emberarcú várossá”, s erre a jelzőre minden ajkai büszke lehet.

Ajka fejlődését ezek a fotók méltón reprezentálják, mert a fényképezőgép az egyik legfontosabb krónikás azzal, hogy határozott formát ad a természeténél fogva tökéletlen emberi emlékezetnek – mondta Utassy István. hangsúlyozta, hogy az Ajkai Fotóklubot több szempontból is dicséret illeti. Egyrészt azért, hogy összegyűjtötte a kiállítás, és A város története képekben című, már megjelent könyv anyagát, másrészt azért, hogy összefogja, és segíti a város amatőr fotósait. Fejet kell hajtani szakmai felkészültségük előtt is, hiszen sikerült szinte ugyanabból a látószögből bemutatni a múltat, és a jelent. 

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ a Városi Fotóklubbal együtt pályázat útján tudta megvalósítani a kiállítást. A pályázók munkáját dicséri, hogy múzeumpedagógiai munkák keretében fogadják majd a város negyedik osztályos diákjait, majd feladatlapok segítségével dolgozzák fel a látottakat méltó környezetben, a város múzeumában. A kiállítás mottója Max Frisch gondolata: ” A város nem a városépítés ügye, hanem a városlakóké”. A városlakók életminőségét teszi jobbá a felújított kórház, művelődési ház, sportcentrum, iskolák, óvodák, a kibővült bölcsőde, járdák, utak, hidak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!