Ajka

2014.04.14. 08:42

Nagy László Vers- és Prózamondó Találkozó Ajkán

Ajka - Közel hatvan résztvevő érkezett az ország minden pontjáról a 35. Nagy László Vers- és Prózamondó Találkozóra.

Tóth B. Zsuzsa

A művelődési központban a hétvégén két napon át versengtek az iskolások és a felnőttek, a zsűrinek nem volt egyszerű dolga kiválasztani a legtehetségesebbeket. A programot az intézmény és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány szervezte, a megmérettetés mellett a hasznos és kellemes kikapcsolódásról is gondoskodva. Léka Géza író, a találkozó díszvendége megnyitó beszéd helyett saját esszéjét olvasta fel Puskás dekázik című kötetéből. A versenyzők produkcióit a zsűriben Fehér Ildikó színművész, Nagy András grafikus, Gál Zsigmondné és Mester Katalin pedagógus, Ács Anna muzeológus, Paulics István tanár és Fábián Judit, Nagy László unokahúga díjazta.

A szombati elődöntőt délután az iszkázi Nagy László Emlékháznál  a hagyományok szerint lazább program követte, Léka Géza és a Vándor Vokál adott műsort. Aztán késő éjszakáig beszélgettek a zsűritagok a résztvevőkkel, majd vasárnap a döntőben születtek meg a végleges eredmények.

A Nagy László Vers és Prózamondó Találkozó egyik helyezettje Szintén Krisztina volt. (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Az ötödik-hatodik osztályosok között az első az ajkarendeki Aranyos Csenge lett, második a sümegi Bozovic Zorka. A hetedik-nyolcadikosok legjobbja a noszlopi Csonka Johanna volt, második a várpalotai Nagy Fruzsina, harmadik pedig a veszprémi Oszvald Balázs. A középsikolások kategóriáját a pápai Mócár Bence nyerte, maga mögé utasítva a nagykanizsai Varga Emmát és az ajkai Szintén Krisztinát.

A felnőttek legjobbjának a hévízi Király Erika találtatott, a második és a harmadik helyet ajkai versenyző szerezte meg, Cserményi Zsombor  és Battyányi-Nagy Annamária. Annamária kapta a Lakitelek Népfőiskola különdíját, Léka Géza különdíját a budapesti Deák Norbert érdemelte ki, a két nap során Nagy László verset legszebben szavalónak pedig Király Erikát találta a zsűri. A felkészítők és versenyzők mindegyike kapott ajándékot, a korcsoportok díjazottjait a Nemzeti Művelődési Intézet ugyancsak jutalmazta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!