Ajka

2014.09.15. 20:01

Mi vagyunk a választókért – vallja Keller Imre

A Demokratikus Koalíció ajkai polgármesterjelöltje Keller Imre, akit családi vállalkozása és közéleti tevékenysége révén jól ismernek a városban.

Penk Tímea

Mint vállalkozó számviteli (könyvelői) és adótanácsadói szolgáltatást végez, négy éve aktív közéleti szereplő, az ajkai és a megyei MSZP egyik alapító tagja. A Demokratikus Koalíció helyi szervezetének ugyancsak az egyik alapító tagja és elnöke is.

Mi vagyunk a választókért – vallja a polgármesterjelölt, aki ennek szellemében kíván tevékenykedni Ajka jövője érdekében. Keller Imre fontosnak tartja a kiszámíthatóságot és a megbízhatóságot. Csak olyat ígér és vállal, amit meg is tud valósítani. Átlátható és számon kérhető gazdálkodást szeretne folytatni, a képviselő-testületi üléseket is az ügyek fontosságának megfelelő gyakorisággal tervezné, biztosítva a sajtó jelenlétét. Egyik központi célja a meglévő munkahelyek megtartása és új munkahelyek létesítése, ennek érdekében ösztönözni kívánja a helyi vállalkozókat. Fontos az elvándorlás lassítása, illetve megállítása, hogy a fiatalok is jól érezzék magukat városunkban, ne máshol keressék a boldogulásukat az iskola befejezése után.

A polgármesterjelölt fejleszteni kívánja a városrészek infrastruktúráját, és lényegesnek tartja a pályázati lehetőségek maximális kihasználását, valamint a lakóházak felújítását függetlenül attól, hogy hagyományos vagy panel technológiával épültek. A DK számára a képzés kiemelt jelentőséggel bír, foglalkozni kell a Molnár Gábor iskola helyzetével. A Zenit ABC sorsát ugyancsak rendezni kell.

Keller Imre szerint a valóban hátrányos helyzetű gyermekeknek a tanéven kívül is ingyenes étkezést kell biztosítani, legalább heti három alkalommal, de a nyugdíjasok napjainak aktív és hasznos eltöltését is támogatja. Kiemelt odafigyelést érdemel Ajka egészségügyi ellátása, a járóbeteg- és szakellátás, a várakozási idő csökkentése.

A polgármesterjelölt megválasztása estén felülvizsgálja és aktualizálja az önkormányzat és a civil szervezetek közötti feladatátvállalási terveket, valamint napi munkakapcsolatot kíván kialakítani a város lakosságával és vállalkozásaival, hogy Ajka továbbra is élhető és szerethető város maradjon. Együttgondolkodva, cselekedve Ajkáért – fogalmazza meg Keller Imre tevékenységének alapjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!