Ajka

2014.08.28. 10:50

Jubilál az idősek otthona

Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte csütörtökön az idősek otthona.

Tóth B. Zsuzsa

A Veszprém Megyei Idősek Otthonainak egyesített Szociális Intézménye igazgatója Forsthoffer Erzsébet megnyitó beszédében elmondta, hogy az elmúlt 40 évben az otthon vezetői, munkatársai mindent megtettek azért, hogy az intézményt otthonuknak választó időseket kiszolgálják, mindennapjaikat tartalommal, jókedvvel töltsék meg.

- A mai ünnepnap alkalmat ad arra, hogy visszatekinthessünk és tapasztalatainkat, eredményeinket felhasználva meghatározzuk jövőnket. Ma egy szociális ellátó rendszerben dolgozni nem könnyű és megbecsült feladat. Kevés szakember áll rendelkezésre a megnövekedett feladatokhoz, és idős lakóink jogos igénye, hogy néha beszélgetni is tudjanak a nővérkével. Vannak ugyan nehézségeink, de bizakodva várjuk a kormányzat részéről az életpálya modell kialakítását és elfogadását, amellyel talán vonzóbbá tehetjük a szakemberek számára az idősek gondozását - mondta beszédében az igazgatónő.

Pálinkásné Németh Adrienn a szőci részleg vezetője úgy fogalmazott, hogy különleges hely a otthon, ahol a természettel együtt élhetnek a lakók.

- Itt akár kertészkedhet, állatot tarthat, aki hasonló környezetből érkezett. Jelenleg 161 lakónk van, akik családias környezetben élhetnek a mára egyre korszerűbb otthonban. Tervezzük még a lakószobák bútorzatának cseréjét, kültéri sporteszközök beszerzését, új tornaszoba kialakítását és kerti bútorok vásárlását - mondta a részlegvezető. Szólt továbbá a mentálhigiénés és a kulturális csoport munkájáról, a közös ünnepekről, kirándulásokról is, valamint személyes emlékeit, élményeit ugyancsak felidézte.

Polgárdy Imre a Veszprém megyei Közgyűlés alelnöke az idősellátás fontosságáról beszélt.

- Hazánkban közel nénymillió háztartás negyven százalékában élnek idősek, és minden negyedik háztartás csak idősekből áll. Közel egy millióan élnek egyedül idősek, közülük majdnem 150 ezer a 80 év feletti. Problémát jelent, hogy napjaink pörgős életmódja miatt ritkán adódik a családtagoknak lehetőségük a beteg hozzátartozók ápolására. Ilyen esetben megoldást kell keresni. A magyarországi időspolitika egyik legfontosabb megoldandó kérdése is az idősek esélyegyenlőségének megteremtése.

Fekete Ferencet, a legrégebben bent lakót köszönti Rybár Judit, balról Forsthoffer Erzsébet látható (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Az idősek jelentős hányadánál kell számolnunk az elmagányosodással, a nem megfelelő lakáskörülményekkel, az átlagosnál rosszabb gazdasági helyzettel és a több féle betegség krónikussá válása miatti önellátási gondokkal - mondta Polgárdy Imre.

A jubileumi ünnepségen oklevelet kapott Schallné Kéri Mária, Somogyi Istvánné és Mikla András dolgozó, valamimint köszöntötték a legidősebbeket és legrégebben az otthonban élőket: Károly Ilonát, Fekete Ferencet, Szabó Gábornét és Horváth Józsefet. ökumenikus istentisztelet, valamint kulturális műsor színesítette. Bemutatkoztak összeállításukkal a lakók is.

Az intézmény negyven évéről szóló kiállítást Rybár Judit a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém megyei kirendeltségének igazgatója nyitotta meg.

Címkék#Szőc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!