Ajka

2014.09.25. 19:36

Izzott a galagonya a rendhagyó irodalomórán

Ajka - Rendhagyó irodalomórára várta a helyi középiskolás diákokat a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ.

Penk Tímea

A rendezvényen Bölcskeiné Kocsis Zsuzsa szakmai igazgatóhelyettes köszöntötte a vendégeket, dr. Fűzfa Balázst, a Nyugat-Magyarországi egyetem docensét, valamint a közreműködő egyetemi hallgatókat, Galyas Cintiát, Rozmán Kristófot és Varga Bencét. A docens és növendékei Weöres Sándor örökségét mutatták meg a diákoknak. Elhangzott, hogy a költészet az álommal határos, hiszen egy olyan világot teremt, amely segít az önmeghatározásban és az önzetlenség megélésében.

Fűzfa Balázs docens vezette a rendhagyó irodalomórát (Fotó: Penk Tímea)

Fűzfa Balázs érdekes idézetekkel színesítette előadását. Teller Ede gondolatait felelevenítve meglepetten hallgatták a diákok, hogy az atomfizikus többet tanult a maghasadásról Ady Endre költészetéből, mint a világ összes fizikusától együttvéve. A tanulságos és szórakoztató irodalomórán Galyas Cintia és Rozmán Kristóf verseket, Varga Bence, a Zaporozsec együttes énekes-gitárosa saját szerzeményeit és megzenésített verseket adott elő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!