Ajka

2015.03.26. 15:43

Hiába futnak a pénzük után a csalódott vállalkozók

Ajka – Igen nehéz helyzetbe kerültek azok a kisvállalkozások, amelyek a városban megkezdett nagyberuházáson dolgoztak. A fővállalkozó az elvégzett munkák ellenértékét nem fizette ki. Több tízmillió forintról van szó.

Tremmer Tamás

Ajkán az egyik cég nyolcmilliárd forintos beruházásba kezdett. Ennek részeként fel kellett építeni egy hatezer négyzetméteres üzemcsarnokot. A beruházás fővállalkozója a szolnoki O-Nádor Kft. volt.

A fővállalkozó az ajkai munkára alvállalkozókat keresett. Erre jelentkezett a zalaegerszegi Fundament Plusz Kft., amely az ajkai cég megbízásából korábban már dolgozott a telephelyen.

Az O-Nádor Kft. mélyalapozási munkával bízta meg őket, tájékoztatott Hegyi Vilmos, a Fundament Plusz Kft., ügyvezető igazgatója és kollégája Kecskés Richárd. A munkát a legjobb tudásuk szerint, megítélésük szerint az elvárásoknak megfelelően végezték el. A 15 millió forint összértékű számlájukat az O-Nádor Kft. befogadta, részletekben fizettek is, összesen kettőmillió forintot. Még nem jött el a fizetési határidő, amikor pótmunkát rendeltek tőlük. Ezt is elvégezték, azonban a kiállított számlát már nem fogadta be a cég.

Állításuk szerint hiába keresték többször is az O-Nádor ügyvezető igazgatóját, Ombodi Balázst, hogy tisztázzák a felmerült problémákat, számukra elérhetetlennek bizonyult. Helyette a cég képviseletében Kótai Mihály egykori profi ökölvívóval tárgyaltak, de ezek a megbeszélések nem vezettek eredményre.

Végső elkeseredésükben a Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez fordultak. A szakértők január végén kimentek a beruházás helyszínére.

Írásos állásfoglalásuk szerint a Fundament Plusz Kft. a megrendelt munkát hiánytalanul és megfelelő minőségben elvégezte. Ennek ellenére az O-Nádor Kft. továbbra sem fizetett.

Hegyi Vilmos, a Fundament Plusz Kft. ügyvezető igazgatója és kollégája, Kecskés Richárd
Fotó: Tremmer Tamás

Hegyi Vilmos arról is szólt, hogy közben már fizetési meghagyást küldtek a cégnek, de az sem volt hathatós megoldás. Nem maradt számukra más út, mint a bíróság. Az eljárás megindításához azonban le kell tenniük a várt pénz hat százalékát. Hogyan, mikor a kifizetés elmaradása miatt így is igen nehéz helyzetbe kerültek – kérdezték.

Mérlegelniük kell azt is, hogy a per akár évekig eltarthat.

Hasonlóan járt az ajkai Ram Trans Kft. Demeter Mihály, a cég ügyvezetője elmondta, nagy volumenű földmunkákat végeztek a területen. Munka közben kiállítottak egy 38 millió forintos számlát, ennek teljesítését az O-Nádor leigazolta, de a pénzt nem fizették ki. A feladat befejezését követően a fennmaradó összegről – 16 millió forintról – szóló számlát szintén megírták, de ezt már be sem fogadta a fővállalkozó. Ő ugyancsak kereste Ombodi Balázst, de nem járt eredménnyel.

Demeter Mihály jelezte, a vállalkozása azóta pengeélen táncol. Kénytelen több olyan, kisebb értékű munkát vállalni, amit azonnal ki is fizetnek, mert különben becsukhatná a boltot.

A kialakult helyzettel kapcsolatban a Napló kereste Ombodi Balázst, az O-Nádor Kft.ügyvezetőjét, de nem tudtuk elérni. A cég jogi képviselőjével, Szabó Lajos jogásszal azonban sikerült kapcoslatba kerülnünk. Írásban feltett kérdéseinkre a cég ügyvezetője az alábbi választ adta: „A Ram Trans Kft. és a Fundament Plusz Kft. valamint cégünk között bírósági eljárás van folyamatban, így cégünk üzleti filozófiája szerint a bírósági eljárások lezártáig a folyamatban lévő ügyekről nem áll módunkban tájékoztatást adni.

Az O-Nádor Kft ügyvezetője nem elérhetetlen, a kollégáival kialakított munkarend szerint ellátja a cégirányítási feladatokat, valamint mindazon teendőket, amiket a hatályos jogszabályok az ügyvezetők számára előírnak. Az alvállalkozókkal való kapcsolattartás más személy feladatköre.

Jelenleg az említett beruházás műszaki-pénzügyi lezárása még nem történt meg, az okokat keresve azonban nem találunk olyat, ami ne esne akár a beruházó, akár a mi üzleti titkunk körébe, így sajnálatos módon akár a műszaki, akár a pénzügyi kérdések tekintetében nem tudjuk önt tájékoztatni. Az esetleges szavatossági kifogásokat megalapozott voltuk esetén természetesen kijavítjuk, hiszen valamennyi alvállalkozónk munkájáért bennünket terhel a felelősség, és mint eddig is, ezután is első osztályú minőségben kívánunk teljesíteni megbízóink felé.”

Az O-Nádor Kft. a feketelista.hu internetes adatbázisában szabálytalanságban elmarasztalt cégként nem szerepel, vagyis a társaság makulátlan előéletű.

A Napló megkereste a beruházó céget is. Az írásban feltett kérdéseinkre kaptunk is választ, amelyet azonban később visszavontak. Jelezték, nem kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a cég neve a cikkben szerepeljen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!