Ajka

2014.04.24. 10:25

Felszedik a szemetet

Ajka - A rendszeres hulladékgyűjtéssel ránevelhetőek az emberek környezetük tisztábban tartására.

Tóth B. Zsuzsa

Erre a következtetésre jutottak a Csékúti Hegyért Egyesület és a Retro Klub tagjai, akik idén immár negyedszer fogtak össze, hogy megtisztítsák a csékúti településrészt és a temetőt, valamint a terület környékét a hulladéktól.

Az egyesületi tagok és a klubtagok évek óta közösen takarítanak a Csékúti hegyen - mondja Szigeti Józsefné (középen). Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Mészáros László, az egyesület elnöke és Galambos Béláné, Livi, a klub vezetője úgy döntött, hogy a Föld Napja alkalmából szervezett munkát előre hozzák, hiszen egyre nagyobb a fű, a zöld növényzet benövi a területet. A szemétszedést viszont semmi áron nem hagynák ki, és örömmel tapasztalják, hogy évről évre kevesebb dolguk van e téren. Korábban az útszéli szeméttel megtelt a nyolc köbméteres konténer, de pár éve már a gazdák saját hulladékának is van hely a tartályban, mivel egyre kevesebb a szemét. A helyi gazdákat, pince tulajdonosokat persze előre megkérték most is a klubvezetők, hogy saját hulladékukat készítsék ki a portájuk elé, ilyen módon ők idén is besegítettek a munkába az előre már becsomagolt felesleges dolgaikkal. A tagok - több mint harmincan - minden korosztályt képviselve takarítottak egész délelőtt. A legfiatalabb ötéves, a legidősebb hatvan feletti volt, de a munkát lelkesen végezték mindannyian. Több négyzetkilométernyi területet bejártak, hosszú utak mentén gyűjtöttek.

Ugyan a terület nem turista célpont, de az odavezető út forgalmas ilyen szempontból is, úgyhogy le kellett hajolni jó párszor, mire minden tiszta lett. A lelkes szemétszedők találtak a rengeteg háztartási hulladékon kívül televíziót, gumiabroncsokat, rengeteg műanyag palackot, cipőt és egy komplett heverőt is. Az önkormányzat egy nyolc köbméteres konténerrel segítette a munkát. Idén is megtelt a tartály. Viszont évről évre kevesebb a szemét a hegyen.

A munka után közösen ebédeltek a takarítók, az egyesület marhapörkölttel vendégelt meg mindenkit és innivaló is akadt bőven.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!