Ajka

2015.02.28. 09:55

Attila saját útját járja és megvalósítja álmait

Ajka - Tegnap címmel írta meg első dalát Farkas Attila.

Tisler Anna

Az ajkai 19 éves előadó még az iskolapadban ül, majd gyakorlati helyén készül a szakma szerzésre, de már komoly színpadi tapasztalata van. Fellépések, tehetségkutatók, saját stílusának a keresése, tanulás töltik ki a tinikorát. Céltudatos, sikeres, és azt is tudja, ismert előadóvá válni nem egyszerű. Ő viszont vállalja ezt az utat, és küzd érte.

- Gyakran álmodoztam, amiért többen kinevettek, megszóltak - tette hozzá Attila. - Most, hogy látják, sorra valósítom meg az álmaimat, volt, aki már sok sikert kívánt. Azt gondolom, az életben szükség van az álmokra, de nem a valóságtól elrugaszkodott ábrándok kergetésére. Azok csak kiábrándulttá, elkeseredetté teszik az embert. Az álmok, a célok, az előretekintés pedig kijelölik a helyes utat.

Farkas Attila átéléssel adja elő a választott dalt

Attila gyakran hallgat zenét, ismeri a stílusokat, sok kedvence is van, de mint mondja, senkit sem kíván utánozni, kialakította a saját stílusát, megjelenését, mozgását. Azt, ami illik az egyéniségéhez, ami belőle jön, és ami őszinte.

- Hiába erőlködnék, nem tudnék hiteles Elvis vagy Elton John lenni. Egy silány másolat volnék csupán. Én pedig első és egyetlen Farkas Attila szeretnék lenni. Nem fogok mindenkinek tetszeni, de nem is célom. És a közönséget becsapni sem. A hamisságot ugyanis a legegyszerűbb ember is megérzi.

Attila számos tehetségkutatón vett részt, ért el jó eredményt. Egy országos televízió tehetségkutatójára is meghívták egy internetre felkerült felvétel miatt. Nem jutott tovább ugyan, de úgy értékelte, érdemes volt részt vennie. Tapasztalatot szerzett, hogyan működik egy ilyen válogató, hogy néz ki a stúdió, az ismert zenészekből álló zsűri előtt énekelni sem mindennapi dolog.

Attila az első szerzeménye után, amelyben Szűcs Tamás zongorázik, Czili Dániel gitározik, Angermayer Tamás pedig rögzítette azt, most négy saját dalon és egy feldolgozáson dolgozik. Ő maga hangszerel, és írja a szöveget. Mint megtudtuk tőle, dalai szövegével reményt szeretne nyújtani a hallgatóknak, hogy nem szabad feladni, mindig van remény, a küzdés meghozza az eredményét. Ő ezt saját magán tapasztalta. Nyolc gyermekes család legfiatalabb gyermekeként nehéz anyagi körülmények között nőtt fel. Az anyagiak hiányát pótolta a szülők odafigyelése, szeretete, a családi összefogás. Gyermekkora nem volt mindig könnyű, viszont csupa szép emléket őriz. Példaképei a szülei. Tudja, hogy dolgozó emberként segíti őket, ahogy ezt a már jövedelemmel rendelkező testvérei is teszik.

- Első dalomat édesanyámnak mutattam meg először - mesélte. Boldog volt. Azóta sokan mondták, hogy tetszik nekik. Úgy látom, ma elsősorban a dallam fogja meg a hallgatót, de a szöveg, a mondanivaló is fontos.

A fiú a tanév végén szerzi meg a cnc forgácsoló szakmát, és a gyakorlati helyén kezdi dolgozó életét. Mint elmondta, munkahelyén megértőek, eddig tanulóként is támogatták a zenei pályafutását, elengedték a fellépésekre, tudja, ez munkavállalóként is így lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!