Ajka

2015.11.27. 11:56

Táncolva segítettek a Magyar Imre Kórház gyermekosztályának

Ajka – Négyszázezer forint gyűlt össze a Mozgássérültek Aktív Egyesülete által szervezett jótékonysági countrybálon, melyet a minap hivatalosan Mesterházy Zsolt, az egyesület alelnöke adott át a Magyar Imre Kórház gyermekosztályának.

Szántó Renáta

Kovács Ilona főorvos Pollák Éva gyermekgyógyásszal és Sokhegyi Brigitta osztályvezető ápolóval vette át az adományt Mesterházy Zsolttól

Az ünnepségen Kovács Ilona, a Magyar Imre Kórház csecsemő- és gyermekosztályának osztályvezető főorvosa kiemelte, hogy nagyon örülnek az adománynak, amelyből egy teljes szobát be tudnak majd rendezni a kis betegek szüleinek, így hatból már három olyan helyiség lesz az osztályon, ahol tisztálkodhatnak és pihenhetnek is a hozzátartozók.

Kovács Ilona főorvos és Mesterházy Zsolt, a Mozgássérültek Aktív Egyesülete alelnöke az átadás előtt

– A gyerekek többnapos bent tartózkodása alatt növeli a biztonságérzetet, ha az édesanya vagy az édesapa jelen van. Viszont fontos a szülők komfortérzetének fenntartása is. Az anyaszálló egy humánus módszer, mely lehetőséget nyújt, hogy a szülő a nap minden percében a gyermeke közelében maradhasson – foglalta össze a doktornő a szálló funkcióját a Napló kérdésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!